Sport
Kikapott Birminghamben, még nem BL-résztvevő a Liverpool
Betűméret:             

A Liverpool simán kikapott az Aston Villa otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójának pénteki nyitómeccsén, így még nem tudta bebiztosítani szereplését a Bajnokok Ligája következő idényében.

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin negyedik helyen álló együttese annak tudatában lépett pályára az ötödik Aston Villa stadionjában, Birminghamben, hogy győzelem esetén hét pontra növeli előnyét a hatodik, Tóth Alexet foglalkoztató Bournemouth csapatával szemben, azaz biztosan a legjobb ötben zár, és ősztől újra a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepelhet.

A szerdán Európa-liga-döntőt vívó hazaiak az első félidő hajrájában vezetést szereztek, majd az 53. percben Szoboszlai mesterien ívelt középre szabadrúgásból, a csapatkapitány Virgil van Dijk pedig könnyedén a kapuba fejelt.

A vendégek öröme azonban nem tartott sokáig, mert hiába rúgtak egy kapufát, négy perccel később Szoboszlai elcsúszott a saját térfelén, elvesztette a labdát, s Ollie Watkins révén ismét a Villa került előnybe.

Kerkez gólhelyzetben tisztázott, majd a hazaiak is eltalálták a kapufát, a 73. percben viszont már nem volt menekvés: Watkins közelről megint betalált.

A „kegyelemdöfést” a skót John McGinn adta meg a 89. percben egy elképesztő átlövésből, igaz, Szoboszlai a ráadásban másodszor is gólpasszt adott Van Dijknek.

Az Aston Villa ezzel biztosan ott lesz a BL 2026/2027-es idényében.

Szoboszlai kihagyja a Liverpool BL-meccsét - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:25 ]
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában. A 29 éves pilótának ez az idei második és karrierje 73. győzelme. Verstappen korábban még soha nem diadalmaskodott Szingapúrban. Az egymás...
2026. OKTÓBER 11.
[ 16:26 ]
A japán Tomojuki Macusita világcsúcsot ért el férfi 400 méteres vegyesúszásban hazája rövid pályás országos bajnokságán. A 21 éves versenyző 3:54.33 perces idővel csapott célba, ezzel honfitársa, a Japánban legendának számító Szeto Daija 2019-es 3:54.81-es világrekordját adta át a múltnak, írja az MTI. „Ez egy...
2026. OKTÓBER 11.
[ 13:10 ]
A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, miután a válogatott csapatkapitánya október 7-én önkényesen elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát. A szövetség szombati közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a történtek miatt terheli-e fegyelmi...
2026. OKTÓBER 10.
[ 18:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó