Sport
BL-döntő: Megvédte címét a Paris Saint-Germain
Betűméret:             

Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1-1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte az Arsenalt.

A telt házas Puskás Arénában rendezett találkozó ötödik percében Kai Havertz góljával a londoni csapat került előnybe, a második félidő derekán pedig az aranylabdás Ousmane Dembélé büntetőből egyenlített. A folytatásban és a hosszabbításban aztán nem esett több gól, így tizenegyespárbaj döntött, ebben pedig a francia együttes bizonyult jobbnak, írja az MTI.

A PSG története során másodszor hódította el a BL-trófeát, míg az Arsenal 2006 után a második fináléját is elvesztette a legrangosabb európai kupasorozatban. Luis Enrique, a párizsiak vezetőedzője harmadik BL-serlegét nyerte meg, 2015-ben a Barcelonát is Európa csúcsára vezette.

A mérkőzés előtti percekben a The Killers zenekar adott rövid koncertet a teltházas Puskás Aréna közönségének, a produkciót pedig mindkét szurkolótábor nagy tapssal jutalmazta. A csapatok bevonulásakor a drukkerek kerültek főszerepbe, mindkét tábor látványos és kreatív élőképpel fogadta a kedvenceit. A kezdőrúgást az Arsenal végezte el, mégpedig ritkán látható módon, Rice ugyanis egy dekázás után az égbe rúgta a labdát, ezt Magyarországon gyertyának nevezik a futballban.

Az első percekben az angolok számára alakultak jól a szituációk, egy ilyen után Havertz megszerezte a vezetést a londoni együttesnek. A gólt követően az addig sem kiegyenlített labdabirtoklási arány még inkább a PSG felé mozdult el, nagyjából húsz perc után 78-22 százalék volt ez a mutató.

Hiába volt azonban többet a labda a franciáknál, igazi veszélyt nem tudtak kialakítani, az Arsenal ugyanis nagyon fegyelmezetten állt vissza saját térfelére, amikor pedig kialakulhatott volna érdemi esély, Kvarachelia és Doué túlságosan megbonyolította a saját dolgát, a védők pedig tisztáztak.

Ivószünet és Szafonov kapus kisebb fejsérülése miatt sokat állt a játék a félidő derekától a 30. percig, de a meccs képe a folytatásban sem változott. Az Ágyúsok ritkán jutottak túl a félpályán, de amikor igen, akkor is hamar labdát veszítettek.

Hátul viszont elképesztően stabil volt a londoni együttes, amely a védekezésével meglehetősen nehéz feladat elé állította a PSG mégoly gyors és kreatív, technikailag rendkívül magasan képzett futballistáit. A szünetig Fabián Ruiz tesztelte még Raya kapust egy kissé kiszorított helyzetből leadott jó lövéssel, az utolsó percben pedig a játékvezető már nem engedte elvégezni a szögletet az Arsenalnak, mert úgy ítélte meg, hogy Saka húzza az időt.

Fordulás után valamivel kiegyenlítettebbé vált a játék, de hiába ment előre többször a londoni csapat, Havertz és Trossard sokszor nem értette meg egymást, a német csatár megoldásai ráadásul legtöbbször nem jöttek be, védőjétől pedig nem igazán tudott megszabadulni, így a rá felívelt labdák is elvesztek. A PSG támadásban igyekezett a kreatív játékosai bevonni, így kombinatív akciókkal feltörni a rivális védelmet, amelybe a franciák akciói esetén Rice és Lewis-Skelly is egészen mélyen betagozódott.

Ők sem segíthettek azonban, amikor a Kvarachelia buktatásáért megadott büntetőt az aranylabdás Dembélé kíméletlenül bevágta Raya kapujába.

Az egyenlítésre kettős cserével reagált az Ágyúsok mestere, Mikel Arteta, aki aztán nagyjából negyedóra múlva újabb két friss futballistát küldött a pályára, Luis Enrique ekkor cserélt először.

A rendes játékidő leteltéig a néhány helyzet ellenére nem esett gól, következett a hosszabbítás.

A ráadásnak már Dembélé nélkül vágott neki a PSG, az aranylabdást sérülés miatt kellett lecserélni. Néhány helyzet mindkét kapu előtt kialakult a hosszabbításban, gól viszont nem esett, így következett a tizenegyespárbaj.

Ebben először a londoniak részéről a második párban Eberechi Eze rontott, Raya azonban rögtön ezután kivédte Nuno Mendes próbálkozását. Az ötödik párig nem jött újabb hiba, vagy védés, ott viszont párizsi részről Beraldo kíméletlen volt, a londoniaknál viszont Gabriel a kapu fölé bombázott.

Szoboszlai kihagyja a Liverpool BL-meccsét - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:25 ]
A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, miután a válogatott csapatkapitánya október 7-én önkényesen elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát. A szövetség szombati közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a történtek miatt terheli-e fegyelmi...
2026. OKTÓBER 10.
[ 18:18 ]
Max Verstappen, a Red Bull négyszeres világbajnok holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj szombati sprintfutamát. A pole pozícióból induló pilóta mögött a Ferrari két versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc végzett a második, illetve a harmadik helyen. A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea...
2026. OKTÓBER 10.
[ 13:59 ]
Novak Đoković már a második fordulóban búcsúzott a sanghaji mestertornától, miután két játszmában vereséget szenvedett a lengyel Hubert Hurkacztól. A szerb teniszező 6:4, 6:3 arányban kapott ki, a mérkőzés 1 óra 28 percig tartott. Đokovićnak ez volt az első mérkőzése azóta, hogy kedden megnyerte a pekingi...
2026. OKTÓBER 9.
[ 14:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó