Szerbia
A kisebbségeket érintő kérdésekről tárgyalt Belgrádban az ET jelentéstevője
Betűméret:             

A szerbiai kisebbségeket érintő legégetőbb kérdésekről tárgyalt a szerbiai parlamentben csütörtökön Kalmár Ferenc, az Európa Tanács Parlamentáris Közgyűlése esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottságának jelentéstevője.

Kalmár Ferenc a magyar, a bosnyák és az albán kisebbségi parlamenti képviselőkkel is asztalhoz ült. A problémák között kiemelt helyet kapott a kisebbségek alacsony aránya a hivatalos szervekben és testületekben, például a rendőrség kötelékében. A megbeszéléseken szó volt a nemzeti tanácsokról szóló törvényről és a szerbiai médiaprivatizációról is.

Kalmár Ferenc kiemelte, hogy Szerbiában vannak törvények, amelyeket a legmagasabb szinteken jól alkalmaznak, harmonizációjuk "többé-kevésbé sikeres", a problémát viszont ezeknek a mindennapokba való átültetése jelenti. Hozzátette azonban, hogy megvan erre is az akarat.

"Ahogy a demokrácia, úgy a kisebbségi kérdések is örök dolgok, mindig foglalkozni kell velük" - jelentette ki Kalmár, hozzátéve, hogy amint felmerülnek a problémák, azonnal meg kell azokat oldani.

A jelentéstevő nem adott konkrét választ arra, hogy véleménye pozitív vagy negatív lesz-e Szerbiáról. "Nem akarok aposztrofálni senkit" - nyomatékosította, majd elmondta, hogy "vannak pozitív dolgok, amelyek a demokrácia és a kisebbségek helyzetének javítása irányába mutatnak". A problémákról szólva pedig kiemelte, hogy negatív példák például Finnországban is vannak, s ez nem szerbiai vagy kelet-közép-európai sajátosság.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője a találkozó után kiemelte, hogy a kisebbségeket érintő részarányos foglalkoztatás problémái mellett kiemelten foglalkoztak a nemzeti tanácsokról szóló törvény alkotmányossági felülvizsgálatával és a médiaprivatizációval is. Vannak pozitív európai példák, amelyekre szeretnék a jövőben ismét felhívni a szerb vezetés figyelmét is - tette hozzá Pásztor Bálint. (MTI)

A belgrádi Első Alapfokú Bíróság pénteken harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el kilenc jelenlegi és volt rendőrségi alkalmazott ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2025 augusztusában a szerb kormány épületének garázsában egyetemistákat és más polgárokat bántalmaztak és kínoztak meg. A gyanúsítottak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 9:05 ]
Pénteken nulla órakor megkezdődött a kampánycsend a szerbiai nemzeti kisebbségi tanácsok tagjainak megválasztása előtt. A kampánycsend november 8-án, vasárnap 20 óráig, a szavazóhelyek bezárásáig tart. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) honlapján közzétett választási határidőnapló szerint a kampánycsend...
2026. NOVEMBER 6.
[ 0:42 ]
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) csütörtök este egyhangúlag elfogadta az október 25-i szerbiai parlamenti választások összesített eredményéről szóló jelentést. Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista pedig 103 képviselői helyet szerzett. A fennmaradó hét...
2026. NOVEMBER 5.
[ 22:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó