Szerbia
Megnyílt a Belgrádi Magyar Intézet
Betűméret:             

Megnyílt a Belgrádi Magyar Kulturális Intézet. Orbán Viktor magyar kormányfő és Tomislav Nikolić szerb államfő leleplezték az intézet első emeleti tanácstermében levő emléktáblát, s ezzel szimbolikusan is megnyílt a belgrádi Collegium Hungaricum.

„Kulturális Intézetet nyitni Belgrádban magától értetődőnek hangzik, hiszen Belgrád a kultúra városa, hosszú évszázadok óta nemcsak a folyók, de a népek, kultúrák, vallások is itt találkoztak, s Belgrád Európa Balkánra nyíló kapuja” – fogalmazott Orbán Viktor magyar kormányfő a megnyitón, elmondta, szerinte éppen ezért az Európai Unió nem sokáig maradhat fenn Szerbia nélkül, mert ez olyan lenne, mintha a kerítésen kívülre helyezné az ajtót, amelyen közlekedni szeretne. „Azt szeretnénk, hogy az egységes Európában minden nép meg tudja őrizni saját nemzeti identitását, s egy olyan Európa létrehozása a célunk, amelyben minden nép és nemzet otthon érezheti magát” – szögezte le Orbán, majd hozzátette, az, hogy Magyarország támogatja Szerbia uniós integrációját nem politikai, hanem elvi kérdés, erkölcsi kötelesség, s Magyarország érdeke, ugyanakkor a magyarok és szerbek közötti kulturális kommunikáció nem program, hanem mindennapos gyakorlat, ezért is öröm, hogy a magyar kultúrának otthona lesz Belgrádban, nem is érthető, miért nem volt eddig, mondta a magyar kormányfő.

„A párbeszéd a magyarok és a szerbek között évszázadok óta zajlik” – szögezte le Orbán, s hangsúlyozta, ez a párbeszéd kíváncsiságot ébreszthet egy másik nemzettel szemben, s ez a kíváncsiság, nyitottság vezetett el ennek az intézetnek a megnyitásáig, amelynek feladata a közös értékkincs összegyűjtése, megőrzése és ápolása lesz.

Tomislav Nikolić szerb államfő beszédében, utalva a két nem nemzet eddigi sokrétű együttműködésére és a tavalyi csúrogi közös főhajtásra, az átfogó együttműködés folytatásának fontosságát hangsúlyozta, különös tekintettel a kulturális, oktatási, tudományos és művészeti vonatkozásokra. „Ha a közös múltunkra és a jelenkori alkotói hatásokra tekintünk a kultúra és a művelődés terén, teljesen természetesen hat egy olyan intézet meglétének szükségessége, mint amelyet ma ünnepélyesen megnyitunk” – fogalmazott beszédében Tomislav Nikolić szerbiai államfő, s reményét fejezte ki, hogy a jövőbeni együttműködéshez ez intézet sokban hozzájárul majd, s a magyar kultúra, művészet és szokások iránt érdeklődők találkozóhelye is lesz. Tomislav Nikolić, aki a megnyitót megelőzően külön találkozott Orbán Viktorral, sok sikert kívánt a délutáni magyar–szerb csúcstalálkozóhoz, s úgy értékelt, a két ország közti politikai párbeszéd az utolsó két évben intenzívebbé vált, ehhez különösen hozzájárultak a kölcsönös államfői látogatások és az Áder János magyar államfővel közös csúrogi főhajtás az első világháború alatt és után elhunyt ártatlan áldozatok emléke előtt.

Dezső János, a Belgrádi Magyar Kulturális Intézetet vezetője házigazdaként köszönetet mondott mindazoknak, akik segédkeztek az intézet létrehozásában, majd kifejtette, meglátása szerint ez a két egymás mellett élő nép nagyon keveset tud egymásról, ennek megváltoztatásán kívánnak majd dolgozni az intézetben.

Az intézet megnyitóját követően a Szerbia Palotában párhuzamosan kétoldali miniszteri tárgyalások folynak majd a magyar és a szerb kormány tárcavezetői között, s Orbán Viktor magyar kormányfő is négyszemközti tárgyalást folytat Aleksandar Vučić szerb miniszterelnökkel, majd várhatóan több megállapodást is aláírnak az államvezetők.

Rizsányi Attila

Egy kutatás szerint a megkérdezettek több mint 40 százaléka úgy véli, hogy testsúlya meghaladja az ideális értéket, egyharmaduknak magas a vérnyomása, minden ötödiknek pedig magas a koleszterinszintje. Ivana Nedeljković, a Szerbiai Kardiológusok Egyesületének elnöke A polgárok szív- és érrendszeri egészséggel és az...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 18:51 ]
A Szerbia Központ (SRCE) párt közölte, hogy a „bűnözői-korrupt SNS–SPS-rezsim leváltása” után eltörlik a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) után fizetendő díjat. A SRCE emellett a kedvezményezett villamosenergia-termelők támogatására fizetett illeték eltörlését is követeli. A párt energetikai és...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 10:20 ]
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok szeretné elmélyíteni stratégiai partnerségét Szerbiával, ugyanakkor szerinte az ország több olyan kérdésben is érintett, amely potenciálisan problémás és kiélezett, valamint nemzetközi figyelmet von magára. Rubio New Yorkban újságíróknak...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó