Szerbia
Szijjártó: Szerbia az elsőszámú nyugat-balkáni partnere Magyarországnak
Betűméret:             

Magyarország első számú nyugat-balkáni partnere Szerbia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédia újságíróinak vasárnap Nišben, a magyar-szerb kormányülés előtt.

A tárcavezető kiemelte: a ma kezdődő kétnapos kormányzati csúcstalálkozóval alapvetően három dologra akarják felhívni a figyelmet, így esősorban arra, hogy Magyarország és Szerbia között a kereskedelmi, gazdasági, kulturális és főleg a politikai kapcsolatrendszer "még soha nem volt olyan jó, hatékony és kiegyensúlyozott, mint jelenleg". Mindkét kormány, mindkét miniszterelnök sokat tett azért, hogy ez a kapcsolatrendszer a korábbi feszültségek helyett ma már a harmonikus együttműködésről legyen ismert - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kifejtette: azt is világossá szeretnék tenni, hogy Magyarország elkötelezett híve az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének. "Nem értjük, hogy az Európai Bizottság elnöke miért nyilatkozta a közelmúltban azt, hogy a következő öt esztendőben nem lesz bővítés" - fogalmazott. Mint mondta, "mi azt szeretnénk, hogy ha a következő öt esztendőben sor kerülne az Európai Unió bővítésére, és elsősorban Szerbia az esélyes arra, hogy leghamarabb az Európai Unió tagja legyen".

Úgy vélte, ha a Kárpát-medencében mindenki feleannyit tett volna a magyar nemzeti közösségekért, mint Szerbia, akkor a Kárpát-medence ma "jóval boldogabb hely lenne". Ezért nem értjük, sőt vissza is utasítjuk, hogy uniós tagállamok azért próbálják lassítani Szerbia integrációs folyamatát, mert a kisebbségi ügyekben várnak további teendőket az országtól - mutatott rá.

A külügyminiszter arra is kitért, hogy gazdasági jelentősége is van a mostani tanácskozásnak, hiszen Szerbia nagyon fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak. A Mol, az OTP és a Richter is jelentős célpiacként tekint Szerbiára, emellett pedig a magyar kormány egy 20 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást és 30 milliárd forint kedvezményes hitelt tartalmazó gazdaságfejlesztési programot indított Vajdaságban, és ennek legfontosabb célja, hogy az ottani magyar közösséget megerősítsék a lakóhelyén, valamint még szorosabbra fűzzék a két ország gazdasági együttműködését.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt a magyar kormány csaknem minden minisztere részt vesz a szerbiai megbeszéléseken, amelyek egyrészt az együttes plenáris ülésen, másrészt az érintett magyar és szerb miniszterek kétoldalú találkozóin zajlanak majd. (MTI)

Szerbia az egyetlen EU-csatlakozásra váró nyugat-balkáni ország, amely nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos legújabb döntéseivel – derül ki az EU közleményéből. A többi jelölt állam, Észak-Macedónia, Montenegró, Albánia és Bosznia-Hercegovina már mind a négy, október 23-án...
2025. NOVEMBER 13.
[ 17:29 ]
A szerb kormány új elektronikus rendszert vezet be „e-Betegszabadság – Munkaadó” néven, amely alapjaiban változtatja meg az igazolási folyamatot. A megoldás 2026. január 1-jétől működik, célja pedig az, hogy a dolgozók, a munkaadók és az orvosok számára jóval gyorsabb és papírmentes ügyintézést biztosítson. Đuro...
2025. NOVEMBER 13.
[ 13:58 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint megnyugtató fejlemény, hogy Diana Hrka elfogadta és megkapta a szükséges terápiát a kórházban. Úgy fogalmazott: a kezelés kulcsfontosságú volt a nő állapotának javításához, és a Medigroup ígérete, miszerint folyamatos orvosi felügyeletet biztosítanak számára, a lehető legjobb hír,...
2025. NOVEMBER 13.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó