Szerbia
Vulin: A Kfor marad az egyetlen katonai alakulat Koszovóban
Betűméret:             

A Kfor marad a jövőben is az egyetlen katonai formáció Koszovóban, jelentette ki Aleksandar Vulin honvédelmi miniszter pénteken a Ćuprijához közeli Pasuljanske livade nevű katonai gyakorlótéren, hozzátéve, minden egyéb megoldás komoly veszélyt jelentene az egész régióra nézve.

Ramush Haradinaj koszovói kormányfő korábban tett, a “koszovói katonaság” létrehozásával kapcsolatos kijelentésére reagálva Vulin arra emlékeztetett, hogy ez már “régi óhaj”.

“Az 1244-es határozat alapján világosan kimondták, hogy Koszovóban az egyetlen fegyveres erő csakis és kizárólag a Kfor lehet, és Szerbiának is ez az álláspontja és ez nem fog változni. Ez a szerb kormány álláspontja, az ENSZ-é, és, ami a legfontosabb, a Koszovóban élő szerbeké is”, nyilatkozta Vulin újságíróknak.

A miniszter kiemelte, semmilyen módon nem lehetséges megalakítani bármilyen koszovói katonaságot, kivéve ha ezt erőszakkal, a nemzetközi jogrend durva megsértésével, az 1244-es határozat megszegésével, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és – természetesen – a koszovói szerbek akaratának brutális sárba tiprásával teszik.

“A koszovói katonaság megalakítása az 1244-es határozat ellenében igen komoly biztonsági problémát jelentene az egész régió számára, egy valamiféle katonai formáció létrehozása ott, ahol az nem létezhet, mert ott állam sincs, és azok a formációk, amelyeket olyan emberek irányítanának, akik célja a térség destabilizálása, továbbá az, hogy ebben a térségben összetűzések robbanjanak ki, komoly veszélyt jelent. Ismételten arra figyelmeztetek, hogy az 1244-es határozatot tiszteletben kell tartani, ez a mi népünk, a mi államunk, a mi köztársasági elnökünk és a mi hadseregünk álláspontja - nevezetesen, hogy Koszovóban semmiféle hadsereg, semmiféle fegyveres erő nem lehet, a Kfor-t kivéve”, nyilatkozta Vulin miniszter.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A népirtás áldozatainak és tanúinak egyesülete, valamint a Srebrenica és Žepa Enklávé Édesanyáinak Mozgalom felszólította Bosznia-Hercegovina ügyészségét, valamint a Bosznia-Hercegovinai Föderáció ügyészségét, hogy folytassanak vizsgálatot Aleksandar Vučić ellen, írja a Beta. Kérték továbbá, hogy Milorad Dodik...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 18:09 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy ma nyílt megbeszélést folytatott Matteo Mecaccival, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatójával a választási folyamat javítására vonatkozó javaslatokról. Vučić az Instagramon közölte, hogy a javaslatok minden aspektusáról, valamint bizonyos...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:10 ]
Albin Kurti, a pristinai miniszterelnök ismét elutasította a szerb községek közösségének (ZSO) megalakítását, miután az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a javaslatot Koszovó csatlakozásáról az Európa tanácshoz. Kurti Strasbourgban, ahol tegnap este ülésezett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, azt...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:03 ]
Beolvasás folyamatban