Szerbia
Az európai integrációról és a romák jogairól tárgyalt Vučić Alexander Sorossal
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma Alexander Sorossal, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatótanácsának elnökhelyettesével találkozott Belgrádban.

Az elnöki sajtóiroda közleménye szerint Vučić és Soros Szerbia európai integrációs előmeneteléről, a Szerbiában élő romák helyzetének javításáról és a vállalkozói kedv ösztönzéséről tárgyaltak.

Soros elmondta, készen áll, hogy még jobban támogassa a reformokat, az állami intézmények kapacitásának és a demokratikus folyamatoknak az erősítését Szerbiában, továbbá a megbeszélés témája volt a roma közösség helyzetének a javítása is.

„Szerbiának lehetősége van kihasználni európai és nemzeti erőforrásait, hogy javítson Szerbia legveszélyeztetettebb polgárainak helyzetén, köztük a romákén is” – hangsúlyozta.

Vučić elnök megköszönte az alapítvány fellépését annak érdekében, hogy a Regionális Együttműködési Tanács által vezetett Romák Integrációja 2020 elnevezésű kezdeményezés székhelye Belgrádban legyen, a szerb kormány védnöksége alatt, s várakozásait fejezte ki, hogy még gyümölcsözőbb lesz az együttműködés ezzel a regionális kezdeményezéssel.

A találkozón részt vett Sonja Licht, a Roma Program bizottsági tagja, Željko Jovanović, a budapesti Nyílt Társadalom Alapítvány Roma Kezdeményezések Osztályának igazgatója, Ivan Bošnjak, az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium államtitkára, valamint Dragana Jovanović, a társadalomba való bekapcsolással és a szegénység csökkentésével foglalkozó csapat (SIPRU) menedzsere is. (N1)

A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség közölte, hogy a rendőrségi igazoláson szereplő időpont, amikor lefoglalták Aleksandar Šapić belgrádi polgármester fegyvereit, nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben rögzített események időrendjével. Az ügyészség megállapította, hogy a Tatjana Mićić ellenzéki...
2026. OKTÓBER 14.
[ 18:49 ]
Szerbiában ma megkezdődött a szezonális influenza elleni védőoltás beadása. A szerbiai polgárok számára a Torlak Virológiai, Oltóanyag- és Szérumintézet új, hazai gyártású, háromkomponensű vakcinája áll rendelkezésre. Az egészségügyi intézményekbe 300 ezer adag oltóanyagot szállítottak ki. Ivana Marinković, a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 11:23 ]
Szerbiában ma reggel túlnyomóan derült és hideg idő várható, kivéve az ország keleti, délkeleti és déli részeit, ahol felhős lesz az ég, helyenként gyenge, rövid ideig tartó eső is előfordulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Napközben túlnyomóan napos idő várható, míg az ország keleti,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 7:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó