Szerbia
Vulin: Rama létrehozza Nagy-Albániát, Európa pedig hallgat
Betűméret:             

Aleksandar Vulin védelmi miniszter kijelentette: Európa és az egész világ hallgat Nagy-Albánia megalakításáról, és úgy tesznek, mintha nem látnák miféle gonoszság készül. A Nagy-Albániát nem hozhatják létre anélkül, hogy ne törnének ki összetűzések az egész Balkánon, jelentette ki a miniszter.

Újságírói kérdésre Vulin elmondta: Rama el akarja törölni a határokat Montenegróval, Macedóniával és Görögországgal is.

„Ő azt mondja, hogy nem lesz határ az albánok között, bárhol éljenek is. Így hozza létre Nagy-Albániát‟, emelte ki Vulin és hangsúlyozta: nem érti, hogy Európa miért hallgat, és miért nem látja, vagy miért nem akarja látni, hogy mi készül.

„Európának végre fel kellene emelnie a szavát. Vučić elnöknek nincs szövetségese, aki támogatná a békepolitikáját a Balkánon. Ő az egyetlen igaz balkáni vezető, aki valóban törődik a régió békéjével és stabilitásával, ezt senki más nem teszi, főleg nem az albán kormányfő‟, közölte Vulin.

„Ha az EU nem akarja megállítani a Nagy-Albániát, és folyamatosan egy kalap alá vesz bennünket, akkor meg kell változtatnunk az EU-hoz való viszonyulásunkat, és újra kell gondolnunk a politikánkat. Én ezt már több alkalommal kértem Vučićtól, de sosem támogatta az ötletem, amihez természetesen joga van, de én ismét csak azt kérem, hogy gondoljuk át, milyen Európai Unióra van szükségünk, szükségünk van-e egy ilyen EU-ra és egy ilyen politikára. Eddig Vučić egyszer sem támogatta az ötletem, de attól én még megkérhetem rá‟, jelentette ki Vulin. (Fonet, Tanjug)

Szerbiában ma megkezdődött a szezonális influenza elleni védőoltás beadása. A szerbiai polgárok számára a Torlak Virológiai, Oltóanyag- és Szérumintézet új, hazai gyártású, háromkomponensű vakcinája áll rendelkezésre. Az egészségügyi intézményekbe 300 ezer adag oltóanyagot szállítottak ki. Ivana Marinković, a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 11:23 ]
Szerbiában ma reggel túlnyomóan derült és hideg idő várható, kivéve az ország keleti, délkeleti és déli részeit, ahol felhős lesz az ég, helyenként gyenge, rövid ideig tartó eső is előfordulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Napközben túlnyomóan napos idő várható, míg az ország keleti,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 7:36 ]
Szerbia felkészült a fűtési idényre, és elegendő energiatartalékkal rendelkezik a lakosság ellátásához – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović ügyvezető energiaügyi miniszter kedden Kraljevóban. Hangsúlyozta, hogy az európai és a világpiaci energiaválság ellenére biztosított az ország energiaellátása. A...
2026. OKTÓBER 13.
[ 15:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó