Đorđević gratulált a Nemzetközi Ifjúsági Nap alkalmából
Betűméret:
Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter gratulált a Nemzetközi Ifjúsági Nap alkalmából, s azt üzente, a szerb kormány felelősségteljes politikát folytat, amelynek prioritása, hogy folyamatosan és rendszerszerűen beruházzon a fiatalok helyzetének javításába és az országban maradásukba.
A sajtóhoz eljuttatott közleményben a minisztérium emlékeztet, a szociális védelmi intézményeken keresztül több mint hatezer, szülői gondviselést nélkülöző és fejlődési rendellenességgel küzdő gyerekről és fiatalról gondoskodtak úgy, hogy 4500-at közülük nevelőcsaládoknál helyeztek el, ezzel pedig Szerbia azok közé az országok közé került, amelyekben a legalacsonyabb a gyerekek és fiatalok intézményes elhelyezése, írja a Tanjug.
A szerbiai hatalomváltást követően jelentős személycserék várhatók az állami vállalatok vezetésében. A Srbijagas, a Szerbiai Posta, az Air Serbia, a Srbijašume és a Jugoimport SDPR vezetői, valamint felügyelőbizottsági tagjai is elveszíthetik tisztségüket – írja a Nova.rs.
A lap szerint az elmúlt években számos...
2026. NOVEMBER 8.
[ 7:47 ]
Tizenöt hónapos megbízatása után távozik Szerbiából Andreas von Beckerath, az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetője. A diplomata szombaton jelentette be távozását, és sok sikert kívánt Szerbia új vezetésének az intézményi reformokhoz és az európai integráció folytatásához. Az uniós küldöttség...
2026. NOVEMBER 7.
[ 18:40 ]
Aleksandar Vučić volt szerb államfő szerint az október 25-i parlamenti választások óta eltelt 13 napban példátlan károk érték Szerbiát. A Szerb Haladó Párt (SNS) szombati belgrádi tanácskozásán azt állította, hogy legalább száz vállalatot kényszerítettek tulajdonosváltásra, és legalább ugyanennyi cégnél kezdődtek...
2026. NOVEMBER 7.
[ 15:49 ]





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

