Szerbia
Megkezdődött a szerb pártok közötti párbeszéd Fleckenstein közvetítésével
Betűméret:             

Ma délután 15 óra után kezdődött meg a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok első megbeszélése, amelyen Knut Fleckenstein, az Európai Parlament képviselője közvetít.

Ez az első találkozó, a tervek szerint további kettőre kerül még sor az év végéig, a mai megbeszélésnek pedig két ülésszakasza van, ahol a képviselőcsoportok vezetői és a pártok képviselői fejenként 5 percet kapnak a felszólalásra.

Az EP másik képviselője, Eduard Kukan nem vesz részt az egyeztetésen.

A megbeszélés házigazdája Maja Gojković, a köztársasági parlament elnöke, de megfigyelőként részt vesz Sem Fabrizi, az EU belgrádi küldöttségének vezetője, Miloš Popović, aki Ana Brnabić kormányfő kabinetjének vezetője, Bojan Klačar, a Cesid képviselője és Milan Antonojević, a Nyílt Társadalom Alap képviselője.

Az ülésen részt vesznek továbbá a hatalmi koalíció képviselői, Vladimir Orlić és Vladimir Đukanović a Szerb Haladó Pártból, Đorđe Milićević és Žarko Obradović a Szerbiai Szocialista Pártból, Đorđe Komlenski, Bojan Torbica és Milija Miletić a Szocialista Mozgalom, a Népi Parasztpárt és az Egyesült Parasztpár képviselői, valamint Marijan Rističević és Milorad Mijatović, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt képviselői, illetve Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke.

Az ellenzéki képviselők közül megjelent Boris Tadić, az SDS elnöke és Marko Đurišić, az SDS képviselői csoportjának vezetője, Čedomir Jovanović, az LDP elnöke, Nenad Čanak az LSV vezetője, Zoran Živković az Új Párt elnöke és a párt tisztviselője Aris Movsesijan, míg a Modern Szerbia Pártjából Tatjana Macura és Vladimir Đurić jelentek meg, az SDA Sandžaka pártból pedig Enis Imamović.

A Európai Parlament küldötteivel való tárgyalásra eljöttek a parlamenten kívüli pártok képviselői is, így Aleksandar Šapić, a Szerb Patrióta Szövetség elnöke, valamint a Szabad Polgárok Mozgalmából Pavle Grbović, Petar Miletić és Natan Albahari.

A tárgyaláson jelen van Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében.

Az Európai Unió kész szorosan együttműködni Szerbia leendő kormányával – jelentette ki Andreas von Beckerath, az EU szerbiai nagykövete, aki szerdán a belgrádi Európa Házban ismertette az Európai Bizottság 2026. évi országjelentését. Hozzátette: az EU támogatja a kulcsfontosságú területeken végrehajtandó reformokat,...
2026. NOVEMBER 5.
[ 0:13 ]
Fontolóra venné a szerbiai miniszterelnöki tisztség elvállalását Dejan Šoškić, a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzója, ha erre az Egyetemista Lista kérné fel, és a jelölés demokratikus döntéshozatal eredménye lenne. A közgazdász szerint az új parlament és a kormány akár egy hónapon belül megalakulhat. Úgy véli, a...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:03 ]
Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó