Szerbia
Brnabić: Az intézkedések eredményesek
Betűméret:             

Bátorító a fertőzöttek számának csökkenése, habár még mindig magas, de még bátorítóbb, hogy 11 napja csökken a kórházi kezelést igénylő koronavírus-fertőzöttek száma, jelentette ki Ana Brnabić kormányfő, s hozzátette, ez azt jelenti, hogy a polgárok fegyelmezettek, az intézkedések pedig eredményesek.

A Prva TV-nek nyilatkozva elmondta, a napi új esetszám továbbra is magas, s fegyelmezettnek kell lennünk egészen addig, amíg nem lesz elérhető a védőoltás. A kormányfő megismételte, hogy Szerbia az első húsz ország között lesz, amely megkapja a vakcinát.

„Különböző cégekkel és partnerekkel tárgyalunk, s arra számítok, hogy megkapjuk a védőoltást, amint biztonságos lesz, s befejeződik a tesztelés minden fázisa” – hangsúlyozta Brnabić.

Szeptembertől az alsósok indulhatnak iskolába

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy kedden teszik közzé az új tanévvel kapcsolatos végleges döntést, de az alsósok és az ötödikesek az iskolában fogják követni a tanórákat.

Hozzátette, az oktatási miniszter kedden fog tájékoztatni arról, hogyan fog kinézni a következő tanév.

Reformok és beruházások az egészségügyben

Az elkövetkező időszakban a legnagyobb reformok és beruházások az egészségügyben várhatóak, szögezte le Brnabić, hozzátéve, hogy az állam ezzel szeretne köszönetet mondani az egészségügyi dolgozóknak. (FoNet)

A közelgő ünnep miatt megnövekedett forgalomra lehet számítani Szerbia útjain – közölte pénteken a Szerbiai Utak Közvállalat (Putevi Srbije), arra kérve a járművezetőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. A közvállalat tájékoztatása szerint az autósok a Szerbiai Utak hivatalos...
2026. NOVEMBER 6.
[ 16:05 ]
A szerbiai parlamenti választások utáni rendezett hatalomátadás fontosságáról tárgyalt csütörtökön Belgrádban Ignazio Cassis svájci külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke. Cassis külön találkozott a választásokon győztes Egyetemista Lista képviselőivel és Ana...
2026. NOVEMBER 6.
[ 11:27 ]
A belgrádi Első Alapfokú Bíróság pénteken harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el kilenc jelenlegi és volt rendőrségi alkalmazott ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2025 augusztusában a szerb kormány épületének garázsában egyetemistákat és más polgárokat bántalmaztak és kínoztak meg. A gyanúsítottak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 9:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó