Szerbia
Módosították a lakosság védelméről szóló törvényt, az egészségügyi dolgozók 10 ezer dináros segélyt kapnak
Betűméret:             

A szerb kormány jóváhagyta a lakosság fertőző betegségek elleni védelméről szóló törvény módosítását, mert úgy értékelte, hogy „kötelezően biztosítani kell az intézkedések szigorú betartását annak érdekében, hogy megvédjék a lakosság egészségét és életét, megőrizzék az egészségügyi rendszert, valamint a gazdaságot”.

Mint közölték, „a törvénymódosítás előírja a személyi védelmi intézkedések bevezetését és a polgárok fokozott felelősségvállalását, amelyek megvalósításáért az egészségügyi és a kommunális felügyelőség, valamint a kommunális rendőrség felel úgy a természetes, mint a jogi személyek esetében”.

A maszk viselésének elmúlasztása, illetve a meghatározott távolság be nem tartása zárt térben fizikai személyek esetében 5 ezer dináros büntetést von maga után, míg a jogi személyek esetében a büntetés 50 ezer és 300 ezer dinár között mozoghat. A büntetések összege tehát nem változott, de „a büntetések kiszabása sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz”, áll a kormány közleményében.

Az ülésen azt a határozatot hozta a kormány, hogy az egészségügyi intézményekben dolgozók számára 10 ezer dináros egyszeri segélyt folyósít.

A kormány úgy döntött, hogy Jelena Karakaševićnek ítéli oda a nemzeti sport-díjat a 2013-as belgrádi kézilabda-világbajnokságon elért ezüstéremért. (Beta)

Tizenöt hónapos megbízatása után távozik Szerbiából Andreas von Beckerath, az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetője. A diplomata szombaton jelentette be távozását, és sok sikert kívánt Szerbia új vezetésének az intézményi reformokhoz és az európai integráció folytatásához. Az uniós küldöttség...
2026. NOVEMBER 7.
[ 18:40 ]
Aleksandar Vučić volt szerb államfő szerint az október 25-i parlamenti választások óta eltelt 13 napban példátlan károk érték Szerbiát. A Szerb Haladó Párt (SNS) szombati belgrádi tanácskozásán azt állította, hogy legalább száz vállalatot kényszerítettek tulajdonosváltásra, és legalább ugyanennyi cégnél kezdődtek...
2026. NOVEMBER 7.
[ 15:49 ]
A jövőben a szerbiai polgárok az Európai Unió országaiban, így Magyarországon és Horvátországban is külön roamingfelár nélkül telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatják a mobilinternetet. Az Európai Bizottság hivatalosan megkezdte a tárgyalásokat Szerbiával és a többi nyugat-balkáni partnerrel az uniós...
2026. NOVEMBER 7.
[ 8:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó