Szerbia
A szerb kormány megemelte a szarvasmarhák után járó támogatást és a tejprémiumot, de a gazdák többsége tovább tüntet (Frissítve)

(Hírösszefoglalónk)

Betűméret:             

A szerb kormány ma elfogadta több mezőgazdasággal kapcsolatos rendelet módosítását, amelyek a fejőstehenek után járó támogatás és a tejprémium emelésére vonatkoznak.

Több rendelet módosításával a többi között 300 dinárra emelik a sajtok és egyéb tejtermékek pótdíját, valamint bevezetik a tej egy bizonyos fajtája után fizetendő pótdíjat is, 300 dináros összegben, közölte a kormány.

Megemelik továbbá a fejőstehenek egyedei után járó támogatás összegét is, 30 ezerről 40 ezer dinárra, a támogatásokat a folyamatban lévő nyilvános felhívás alapján fizetik ki.

Az emelés teljes összege 2,3 milliárd dinárt tesz ki, ezen intézkedés címén az idén összesen 14,3 milliárd dinárt fizetnek ki. Az intézkedés a teljes fejőstehén-állományra vonatkozik, amely összesen 228.823 egyedet számlál.

Aleksandar Vučić szerb államfő ma kijelentette, hogy találkozott a gazdaszervezetek néhány képviselőjével és támogatja követeléseik többségét.

A gazdák egy része elégedett a kormány és Vučić ajánlatával, a másik része tovább tüntet

A Szerbia-szerte két napja tiltakozó gazdák többsége bejelentette, hogy egyelőre marad a blokádokon.

A Kragujevac környéki gazdák, akik ma összegyűltek a községháza előtt megerősítették, hogy Nikola Dašić polgármester fogadta őket.

Egyes račai, batočinai és lapovói gazdák előzetes egyeztetés nélkül úgy döntöttek, hogy elindulnak traktorjaikkal Belgrád felé.

A helyi tudósítók jelentése szerint az újvidéki, batočinai, požegai és pancsovai gazdák egyelőre maradnak a blokádokon, a čačaki gazdák pedig azt állítják, hogy elégedettek az Aleksandar Vučić szerb elnökkel és a miniszterekkel folytatott találkozó eredményeivel, jelenti a Tanjug.

A gazdatiltakozás miatt Szabadka két részre szakadt

Az alacsony felvásárlási árak és támogatások miatt tiltakozó gazdák Szabadkán lezárták a belvárosban a vasúti híd alatti útszakaszt. Azt mondják, addig maradnak ott, amíg nem teljesítik követeléseiket.

A vasúti építkezés miatt a híd alatt az egyik sáv egyébként is zárva van, most viszont teljesen megszakadt a forgalom a Szabadka egyik ütőerének számító ponton. A város gyakorlatilag ketté szakadt, csak kerülővel lehet átjutni a keleti részből a nyugatiba és fordítva.

Miroslav Matković, a Szabadkai Termelők Egyesületének elnöke szerint a kormány nem mutat hajlandóságot a tárgylásokra, a gazdák viszont elszántak, Nagyfényen további 30 traktor várja, hogy bekapcsolódjon a tiltakozásba, de Kelebiáról is erősítést kaptak.

Zenta is csatlakozik a gazdák országos tiltakozásához

A Zentai Gazdakör is csatlakozik a mezőgazdasági termelők egyre-nagyobb tiltakozásához.

A Zenta község területén élő és tevékenykedő mezőgazdasági termelőket maga köré tömörítő szervezet tagjai délelőtt 11 óráig a város szívében, zentai városháza Posta utcai felén lévő parkolókat foglalják el, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a szerbiai mezőgazdaságában zajló kedvezőtlen folyamatok miatt.

Kobrehel Ervin, a Zentai Gazdakör elnöke hírportálunknak elmondta, hogy megmozdulásuk politikamentes és nem pénzt kérnek, hanem mindössze arra szeretnék rávenni a döntéshozókat, hogy legalább politikai szándékot mutassanak a mezőgazdaságban tapasztalható negatív folyamatok felszámolására.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy egyetemistákból és más polgárokból álló csoport már tizedik éjszaka folyamatosan blokád alatt tartja a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületeit a belgrádi Takovska utcában és a Košutnjakon, megakadályozva az alkalmazottakat abban, hogy eljussanak munkahelyükre. Az RTS közleményben jelezte, hogy a blokád miatt...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 23:50 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy nem fog lemondani a felelősségre vonás követeléséről az országban történt blokádok következményei miatt. Mint mondta, valaki „lerombolta a szerb oktatást, az egyetemeket és a gazdaságot”, és hozzátette, hogy dolgozik a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 19:28 ]
Đuro Macut, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke ma fogadta Magyar Józsefet, Magyarország Belgrádban akkreditált nagykövetét, akivel a sikeres együttműködés folytatásáról, valamint a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről és fejlesztéséről tárgyalt. A Macut miniszterelnök hivatalának közleménye szerint Macut...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 16:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó