Szerbia
Szerbia elsőként alkalmazhatja Európában egy ritka genetikai betegség innovatív terápiáját
Betűméret:             

Az epidermolízis bullóza (EB), egy ritka betegségnek számító örökletes autoimmun bőrbetegség terápiáját Szerbia elsőként alkalmazhatja majd Európában – tette közzé a megbetegedéssel küzdőket felkaroló Debra Egyesület a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) igazgatónője, Sanja Radojević Škodrić kijelentésére hivatkozva. A Debra Egyesület szervezésében a betegséggel gyógymódjával kapcsolatban zajlott Epidermolízis bullóza – a terápia elérhetősége Szerbiában elnevezésű kerekasztal-beszélgetés keretében az igazgatónő elmondta, hogy a terápiát, miután bejegyzésre kerül az USA-ban, még az EU-ban történő regisztrációja előtt alkalmazzák majd az országban. Ezzel a kontinensen Szerbiában elsőként lesz hozzáférhető ez a terápia.

Az EB egy örökletes betegség, melynek lényege, hogy a bőrön már igen kis mechanikai erőbehatásra, érintésre hólyagok képződnek, amelyek aztán kifakadnak. Súlyos esetben a seb el is fertőződhet. Az ilyen tünetekben szenvedő gyermekeket Pillangó-gyermekeknek is nevezik, arra utalva, hogy a beteg bőre olyan sérülékeny, mint a pillangó szárnya.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Albin Kurti koszovói kormányfő fogadta Čedomir Jovanović liberális szerb politikust, adta közzé a hírt Koszovó kormánya. A felek a Koszovóban és Szerbiában történt legújabb eseményekről, a két ország viszonyáról beszélgettek. Szó volt arról is, hogy a Nyugat-Balkánon szükség lenne a hatalom megerősítésére, a...
2023. DECEMBER 4.
[ 11:13 ]
Az Európai Tanács felkéri az Európai Bizottságot, hogy Szerbia uniós csatlakozása kapcsán "sürgősen terjesszen elő javaslatot a 35. fejezetben szereplő kritériumok módosítására és kiegészítésére" - értesült az N1. Ezzel a javaslattal a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló...
2023. DECEMBER 3.
[ 19:44 ]
A december 17-ei rendkívüli szerbiai parlamenti választásokon összesen 6.500.165 választópolgár adhatja le szavazatát, közölte vasárnap a Köztársasági Választási Bizottság (RIK). A bizottságnak a mai napig kellett döntenie az egységes választói névjegyzék összeállításáról, ezt követően azt a Hivatalos...
2023. DECEMBER 3.
[ 16:42 ]
Beolvasás folyamatban