Szerbia
Batut: Az elmúlt húsz évben csökkent a dohányosok száma Szerbiában, de ez még mindig nem elég
Betűméret:             

Az elmúlt húsz évben 27 százalékra csökkent a dohányosok aránya Szerbiában, jelentette ki ma Biljana Kilibarda, a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet dohányzásmegelőzési irodájának vezetője, hozzátéve, ez a csökkenés még mindig nem elegendő.

Leszögezte, Szerbia még mindig azok közé az országok közé tartozik, ahol nagyon gyakori a dohányzás a lakosság körében.

„Azt mondhatjuk, hogy a gyakoriság a 2000-ben jegyzett mintegy 33 százalékról 2019-re 27 százalékra csökkent. Azonban különbség van a nők és a férfiak között, ugyanis a férfiak esetében jelentősebb a csökkenés, míg a nők körében a napi dohányosok száma mindössze néhány százalékkal csökkent” – nyilatkozta a Tanjugnak.

Kilibarda szavai szerint a dohányzás következményei miatti halálozási adatok lesújtóak, mert a Batut és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi becslései szerint a dohányzás Szerbiában évente 15 ezer ember halálát okozza, a legfrissebb becslések szerint viszont a dohányzás miatti korai halálozások száma még magasabb, körülbelül 19 ezerre tehető.

Hozzátette, az ellenőrző intézkedések a világ számos országában a dohányzás gyakoriságának csökkenéséhez vezettek, sok országban nem is elfogadott, ha valaki dohányzik. Megjegyezte, „a nemdohányzók egyre hangosabban fejezik ki véleményüket, s adnak hangot azon vágyuknak, hogy ne kelljen dohányfüsttel teli környezetben lenniük”.

A cigaretta használatának visszaszorulásával új termékek jelentek meg, illetve megnőtt a már létező, pára alapú elektromos cigaretták iránti kereslet. Emellett jelen vannak a piacon a melegített dohánytermékek is, amelyek abban különböznek az e-cigarettától, hogy dohányt tartalmaznak, mondta Kilibarda.

Rámutatott, annak ellenére, hogy egyes elektromos cigarettákat nikotinmentesként reklámoznak, független kutatások más országokban kimutatták, hogy néha bizony tartalmaznak nikotint, ami a függőség kiváltásáért felelős. Hozzátette, különösen aggasztó, hogy azok, akik elektromos cigarettával kezdik, nagy valószínűséggel áttérnek valamilyen másik, hasonló termékre.

Az Egyetemista Lista képviselőjelöltjei készen állnak arra, hogy megkezdjék a munkát és részt vegyenek az új szerbiai kormány megalakításában, amint összehívják a parlament alakuló ülését – jelentette ki Radomir Saičić akadémikus. Hangsúlyozta, hogy a parlament összehívása egyelőre nem rajtuk múlik, az új kormány...
2026. NOVEMBER 4.
[ 10:03 ]
Az Európai Bizottság továbbra is fenntartja korábbi értékelését, amely szerint Szerbia teljesítette a harmadik uniós csatlakozási tárgyalási fejezetcsoport megnyitásához szükséges technikai feltételeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tárgyalások automatikusan folytatódhatnak: az ország uniós közeledésének üteme...
2026. NOVEMBER 4.
[ 9:51 ]
Félútról fordították vissza kedden este az Air Serbia Belgrádból Moszkvába tartó járatát, mert az egyik utassal kapcsolatban utólag biztonsági ellenőrzésre volt szükség. A repülőgépen utazott Aleksandar Vulin, a Szocialisták Mozgalmának elnöke, Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója és Nenad Popović, a Szerb Néppárt...
2026. NOVEMBER 4.
[ 8:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó