Szerbia
Vicsek Annamária: Építőjellegűen kiveszem a részem az EP Szerbia-delegációjának munkájából
Betűméret:             

Vicsek Annamária, a Patrióták Európáért tömörülés európai parlamenti képviselője ma, miután helyette az Európai Néppárt (EPP) képviselőjét választották meg az EP Szerbiával fenntartott kapcsolatokkal megbízott küldöttségének második alelnökévé, azt mondta, hogy ez „szégyen a demokráciára nézve”, de kijelentette: konstruktívan részt fog venni a küldöttség munkájában, hogy segítse Szerbiát az EU felé vezető úton.

„Mindenképpen konstruktívan részt fogok venni ennek a csoportnak a munkájában, ami szerintem rendkívül fontos most, hogy Magyarország és a Szerb Köztársaság kapcsolatai a legmagasabb szinten vannak. Szerintem fontos, hogy segítsük Szerbiát az EU felé vezető úton, úgyhogy ezt fogom tenni azzal, hogy tagja leszek ennek a csoportnak”, nyilatkozta Vicsek az újságíróknak Brüsszelben.

A képviselőnő, aki a Vajdasági Magyar Szövetség tagjaként a Fidesz magyar kormányzópárt listáján jutott be az EP-be, úgy értékelte: az EP ma megmutatta, hogy a demokrácia csak akkor fontos, ha az EPP-nek vagy szövetségeseinek az érdekeit szolgálja, írja a Tanjug..

A magyar érdekkel szemben szavazott a Tisza Párt

Az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége mai ülésén megválasztotta új vezetőségét. A Patrióták Európáért frakció a neki járó alelnöki tisztségre Vicsek Annamáriát jelölte. A Magyar Péter által vezetett Tisza Párt a vajdasági magyar képviselővel szemben ellenjelöltet állított egy görög képviselő személyében, akit meg is választottak e tisztségre, ezzel csatlakozott az EP magyarellenes tagjaihoz.

Vicsek Annamária az ülés kapcsán elmondta, elkeserítőnek tartja azt, hogy a Tisza Párt beállt a magyarellenes parlamenti képviselők közé és odáig süllyedt, hogy egy magyar jelölttel szemben görög ellenjelöltet terjeszt fel egy a parlamenti szokásjog és az EP belső szabályai szerint egyébként sem nekik járó tisztségre. Nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter a vajdasági magyarokat támadja, viszont ma közvetlenül akadályozta, hogy vajdasági magyar európai parlamenti képviselőt a Szerbiával kapcsolatokat ápoló küldöttség vezető tisztségére válasszanak.

A vajdasági származású képviselő elmondta: „Magyarország továbbra is Szerbia legnagyobb támogatója és meggyőződésünk, hogy Szerbiának, mint a térség kulcsországának mielőbb az EU-ban a helye. Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy az ország mihamarabb teljes jogú tagként csatlakozzon az Európai Unióhoz.” (Közlemény)

A stabilitás és a jólét a nyugat-balkáni régióban az Európai Unió stratégiai érdekeit szolgálja, Szerbia ebben nagyon fontos szerepet tölt be - jelentette ki Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa Strasbourgban kedden. Az Európai Parlament plenáris ülésének az életfogytiglani szabadságvesztésre...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 17:37 ]
Tizenkét helyi civil szervezet arra kérte az ellenzéki pártokat és a kisebbségi listákat, hogy gondolják újra önálló indulásukat, és támogassák a Hallgatói Lista – A hallgatók győznek elnevezésű választási listát. A kezdeményezők szerint a szavazatok szétaprózódása az október 25-i előrehozott parlamenti...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 17:20 ]
A Vajdasági Magyar Szövetség kedden benyújtotta a Köztársasági Választási Bizottságnak a közelgő előrehozott parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáját. A lista „Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint” néven indul, listavezetője pedig a párt elnöke, dr. Pásztor Bálint. A VMSZ a listával...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 15:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó