Szerbia
Tiltakozás és összecsapások a belgrádi rektorátusnál: Rendőri beavatkozás, politikai reakciók
Betűméret:             

Kedd estére az egyetemi hallgatók tüntetést hirdettek a Belgrádi Egyetem rektorátusa elé, miután a nap folyamán a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság (UKP) munkatársai behatoltak az épületbe. A demonstráció kezdete előtt nem sokkal rendőri beavatkozásra került sor: a hatóságok kiszorították a jelenlévőket, majd több incidens és fizikai összecsapás is történt a rendőrök és a tüntetők között. A beavatkozás során a rendőrség újságírókat is lökdösött. A rendőrök később a Köztársaság tér irányába vonultak vissza, ahol ismét összetűzés alakult ki.

Ana Brnabić szerb parlament házelnöke közölte: azt várja az európai tisztségviselőktől, hogy ítéljék el – megfogalmazása szerint – a „belgrádi erőszakos tüntetéseket és a rendőrség elleni támadásokat”.

A belgrádi Politikatudományi Kar dékánja, Maja Kovačević az N1-nek nyilatkozva úgy értékelte: a rendőrség behatolása a rektorátus épületébe „rendkívül káros az egész társadalom számára”.

„Ott teremtenek problémákat, ahol nincsenek. Folytatódik a társadalmi megosztottság mélyítése, kísérlet történik az egyetem integritásának és autonómiájának aláásására, ami végső soron vissza fog ütni a hatalomra” – mondta a dékán a helyszínen.

A demonstrálókat a rektorátus erkélyéről megszólítva Vladan Đokić rektor kijelentette: „Azért jöttek, hogy megalázzanak bennünket, hogy megmutassák minden professzornak, hallgatónak és polgárnak, mi történik azokkal, akik nem hallgatnak.”

Elmondása szerint a rendőrség előzetes bejelentés nélkül lépett be az épületbe, irodákat kutat át és dokumentumokat keres. Hozzátette, hogy számítógépeket és rögzítőegységeket foglaltak le, amelyek szerinte nem tartalmaznak a nyomozás szempontjából releváns adatokat.

„Elvihetik a számítógépeket és a rögzítőket, de az igazságot nem vihetik el” – fogalmazott, majd hozzátette: „Az irodákat átkutathatják, de a nép lelkiismeretét nem.”

A rektor hangsúlyozta: a Bölcsészettudományi Kar hallgatójának minapi halála alapos kivizsgálást érdemel, és az egyetem teljes együttműködést ajánlott fel, ám szerinte ehelyett politikai vita zajlik a kamerák előtt.

Eközben a rendőrség részéről Dragan Vasiljević közölte: az akció célja a tragikus esemény körülményeinek tisztázása. Mint mondta, a házkutatást a Belgrádi Főügyészség és a felsőbíróság utasítására hajtják végre, és az továbbra is tart.

A hatóságok szerint a rektorátus épületében több tárgyat is lefoglaltak, köztük pirotechnikai eszközöket, spray-ket, rádiókat, gázálarcokat, transzparenseket és különböző egészségügyi eszközöket, valamint a biztonsági kamerák felvételeit tartalmazó eszközöket.

A történtek előzménye, hogy a Bölcsészettudományi Karon egy 25 éves hallgató életét vesztette, az ügy körülményeit jelenleg is vizsgálják.

Szerbia felkészült a fűtési idényre - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 15:54 ]
Aleksandar Vučić szerint az Egyetemista listának nincs valódi politikai programja, és célja az ő lejáratása, valamint Szerbia meggyengítése. Az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője hétfőn, Instagram-oldalán közzétett bejegyzésében élesen bírálta politikai ellenfeleit. Vučić azt...
2026. OKTÓBER 12.
[ 18:15 ]
Megkezdődött a szavazólapok nyomtatása az október 25-re kiírt előrehozott szerbiai parlamenti választásokra. A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint összesen 6.450.523 szavazólap készül, pontosan annyi, ahány választópolgár október 9-én szerepelt a választói névjegyzékben. A nyomtatás hétfőn...
2026. OKTÓBER 12.
[ 13:21 ]
A szerbiai közlekedési rendőrség egyre szélesebb körben alkalmaz drónokat a közúti ellenőrzések során. A légi felvételek segítségével olyan szabálytalanságokat is észlelhetnek, amelyeket a hagyományos ellenőrzési módszerekkel nehezebb kiszűrni. Milan Malićević, a közlekedési rendőrség ezredese az Insajdernek...
2026. OKTÓBER 12.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó