Szerbia
Macut: Erdoğan Szerbiába látogathat
Betűméret:             

Đuro Macut szerint Törökország fontos szerepet játszik a térségben, és a közeljövőben új lendületet kaphat a két ország együttműködése. A szerb miniszterelnök az antalyai diplomáciai fórumon folytatott tárgyalásai után úgy nyilatkozott: a török alelnökkel, Cevdet Yılmaz folytatott egyeztetései eredményesek voltak, és már a következő hónapokban egy jelentős török gazdasági delegáció érkezésére számítanak.

A tervek szerint a delegációt Recep Tayyip Erdoğan vezetheti, és a látogatás során a két ország vezetői a gazdasági kapcsolatok további bővítéséről, valamint regionális kérdésekről is egyeztetnek majd.

Macut kiemelte: Törökország szerepe különösen fontos a térség stabilitása szempontjából, és a felek a jövőben az oktatás és a tudomány területén is új együttműködési lehetőségeket keresnek, közölte az RTS. A fórum margóján a szerb kormányfő találkozott Nataša Pirc Musar szlovén államfővel is, akivel elsősorban az európai integráció kérdéseiről tárgyalt. Elmondása szerint a megbeszélés nyílt és közvetlen volt, és Szlovénia kész támogatni Szerbiát az uniós csatlakozási folyamatban. Macut reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben magas szintű kétoldalú találkozókra is sor kerülhet.

Sikerült megfékezni a tarlóégetések miatt az elmúlt napokban keletkezett tüzeket Szerbiában – jelentette be szombaton Dragan Glamočić ügyvezető mezőgazdasági miniszter. A hatóságok ugyanakkor továbbra is fokozott óvatosságra intik a lakosságot, és szigorú intézkedéseket helyeztek kilátásba a szabálytalan...
2026. OKTÓBER 10.
[ 16:35 ]
Az Európai Parlament október 12-ig, hétfőig vár arra, hogy Szerbia hivatalosan meghívja megfigyelőit az október 25-i előrehozott parlamenti választásokra. Bár a meghívó elküldésének eredeti határideje október 8-án lejárt, az uniós intézmény még néhány nap haladékot ad Belgrádnak – írja a Szabad Európa Rádió...
2026. OKTÓBER 10.
[ 15:16 ]
Branko Ružić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) korábbi alelnöke, akit kizártak a pártból, bejelentette, hogy november elején megkezdik az általa létrehozandó új politikai szervezet bejegyzését. A politikus szerint nem a szocialista párt újjászervezése a cél, hanem egy olyan politikai erő létrehozása, amely Szerbia...
2026. OKTÓBER 10.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó