Szerbia
Marta Kos szerint az egyetemi autonómia a demokratikus jövő záloga Szerbiában
Betűméret:             

Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora Brüsszelben tárgyalt Marta Kosszal, a találkozóról az uniós biztos számolt be az X közösségi oldalon.

Kos elégedettségét fejezte ki a megbeszéléssel kapcsolatban, és hangsúlyozta: az egyetemeknek a kritikus gondolkodás és a nyílt vita tereinek kell maradniuk, mindenféle megfélemlítéstől mentesen.

Hozzátette, hogy nagyra értékeli Vladan Đokić „elkötelezettségét a Belgrádi Egyetem autonómiájának és méltóságának védelme mellett”, ami – mint fogalmazott – fontos Szerbia demokratikus és európai jövője szempontjából.

Ez volt a Belgrádi Egyetem rektorának első brüsszeli látogatása és találkozója az európai intézmények képviselőjével.

A történtekre reagálva Aleksandar Vučić kijelentette: szerinte az Európai Unió „némileg megsértette a jogállamiság elveit”, mivel – mint fogalmazott – „aki még nem mondott le a rektori tisztségéről, annak nincs joga politikával foglalkozni”.

„Biztos vagyok benne, hogy tartalmas megbeszélések lesznek. Csak azt sajnálom, hogy nem tett eleget saját országa elnökének meghívásának. Attól tartok, ez rossz üzenetet küld Szerbia polgárainak” – mondta Vučić a Temes folyón átívelő új vasúti híd északi országrészben tett látogatásán.

A találkozóra a szerbiai egyetemeket érintő válság, valamint a belgrádi rektorátuson történt rendőrségi beavatkozás idején került sor, miközben Brüsszelből azt az üzenetet küldték: tiszteletben kell tartani a törvényeket és az akadémiai szabadságot.

Szerbiában ma a mérsékelten vagy erősen felhős időt követően délután északkelet felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 0 és 19 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, amely az ország keleti részén időnként...
2026. OKTÓBER 15.
[ 7:35 ]
Amennyiben Szerbia bruttó hazai termékének növekedési üteme jövőre meghaladja a 4,2 százalékot, a nyugdíjak több mint tíz százalékkal emelkedhetnek – jelentette ki Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a ma esti, šabaci választási nagygyűlésen. „Minden emberért...
2026. OKTÓBER 14.
[ 19:45 ]
A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség közölte, hogy a rendőrségi igazoláson szereplő időpont, amikor lefoglalták Aleksandar Šapić belgrádi polgármester fegyvereit, nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben rögzített események időrendjével. Az ügyészség megállapította, hogy a Tatjana Mićić ellenzéki...
2026. OKTÓBER 14.
[ 18:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó