Szerbia
Vitát váltott ki a diákok tervezett világkiállítási látogatása Szerbiában
Betűméret:             

Kötelezővé tenné a szerbiai oktatási minisztérium az általános és középiskoláknak a belgrádi Expo2027 világkiállítás látogatását, ám a tárca 2026/2027-es tanévre vonatkozó naptára felháborodást okozott országszerte, írja az MTI.

A tanévrend értelmében az iskolák 2027. május 17. és június 25. között szervezhetnek látogatást a világkiállításra. A rendelet megjelenése után több sajtóorgánum arról számolt be, hogy valamennyi diáknak kötelező lesz részt vennie a programon, azonban az oktatási minisztérium később pontosította, hogy a látogatás nem kötelező a tanulók számára.

A tárca közlése szerint az intézményeknek kell betervezniük a programot, a részvételről azonban a szülők és a diákok dönthetnek. Kiskorú tanulók esetében a részvételhez szülői vagy gondviselői hozzájárulás szükséges.

Az Expo2027 szervezővállalatának illetékesei hangsúlyozták, hogy a diákok és a kísérő pedagógusok számára a belépés díjmentes lesz. A szervezők szerint a világkiállítás oktatási platformként is szolgál majd, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a tanulók több mint 140 ország kultúrájával, tudományos eredményeivel és innovációival ismerkedjenek meg.

Danilo Jerinić, a világkiállítás igazgatója kijelentette, hogy a látogatásokat ugyanúgy kezelik majd, mint más iskolai kirándulásokat és tanulmányi programokat, ezért a szülők dönthetnek arról, hogy gyermekeik részt vesznek-e rajtuk.

A szabályozás ugyanakkor számos kérdést vetett fel. Civil szervezetek és oktatási szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy továbbra sem ismert, ki fedezi majd az utazás, a biztosítás, az étkezés, valamint a kísérő tanárok napidíjának költségeit. Egyelőre nem világos az sem, hogy az esetleges kiadásokat a szülőknek, az önkormányzatoknak, az iskoláknak vagy az államnak kell-e állnia.

Az oktatási minisztérium eddig csak azt erősítette meg, hogy a belépőjegyek ingyenesek lesznek, a további finanszírozási részletekről azonban nem adott tájékoztatást.

A 2026-2027-es tanévre kiadott terv egyelőre nem vonatkozik a vajdasági iskolásokra, lévén, hogy erről a tartományi oktatási titkárság dönt, ők azonban még nem hozták nyilvánosságra tanévrendjüket.

A Belgrádban megrendezendő Expo2027 szakkiállítás 2027. május 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat. A szervezők több mint 130 részt vevő országra és több millió látogatóra számítanak.

Szerbia felkészült a fűtési idényre, és elegendő energiatartalékkal rendelkezik a lakosság ellátásához – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović ügyvezető energiaügyi miniszter kedden Kraljevóban. Hangsúlyozta, hogy az európai és a világpiaci energiaválság ellenére biztosított az ország energiaellátása. A...
2026. OKTÓBER 13.
[ 15:54 ]
Szerbiába érkezett az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének öttagú küldöttsége, hogy felmérje az október 25-re kiírt rendkívüli parlamenti választások előkészületeit és a választási kampány körülményeit. A megfigyelők Ana Brnabićtyal, a szerb parlament elnökével és megbízott köztársasági elnökkel is...
2026. OKTÓBER 13.
[ 12:32 ]
Az év végén, számos halasztás után végre elindulhat a személyforgalom a Belgrád–Budapest gyorsvasútvonalon. A magyar rendőrség az N1 hírportálnak részletezte, hogyan zajlik majd az utasok határellenőrzése. A tervek szerint a legtöbb nemzetközi vonatnál Kelebián végzik el az ellenőrzést, a közvetlen járatok...
2026. OKTÓBER 13.
[ 10:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó