97 éves korában elhunyt Milan Panić szerb származású amerikai üzletember és politikus, aki az 1990-es évek elején a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság miniszterelnöki tisztségét is betöltötte. Panić a kaliforniai Pasadenában halt meg.
Az 1929. december 20-án Belgrádban született Panić életútja több területet is érintett. Fiatalon részt vett a második világháborús jugoszláv ellenállásban, a háborút követően pedig versenyszerűen kerékpározott. A sportágban jugoszláv bajnoki szintig jutott, és nemzetközi versenyeken is szerepelt, közölte az N1.
Az 1950-es években elhagyta Jugoszláviát, és az Egyesült Államokban telepedett le. Kaliforniában 1959-ben alapította meg vállalkozását, amelyből később az ICN Pharmaceuticals nemzetközi gyógyszeripari vállalat fejlődött ki.
Panić több évtizeden keresztül vezette a céget, amely idővel számos országban megjelent, és elsősorban vírusellenes gyógyszerek fejlesztésével és forgalmazásával szerzett nevet. Az ICN Pharmaceuticals később Valeant Pharmaceuticals néven folytatta működését, a vállalat pedig napjainkban Bausch Health néven ismert.
Üzleti pályafutása mellett Panić a délszláv térség politikájában is szerepet vállalt. Az 1990-es évek elején a Szerbia és Montenegró alkotta Jugoszláv Szövetségi Köztársaság miniszterelnöke volt.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

