Aleksandar Vučić szerb elnök ma este benyújtotta lemondását. Megköszönte a polgároknak, hogy két alkalommal is bizalmat szavaztak neki.
„Ezzel rám bízták a legmagasabb tisztséget és felelősséget, amelyet egy ember kaphat. Tisztelt polgárok, ma benyújtom a lemondásomat. Elnökként utoljára szólok önökhöz. Megpróbálom nem untatni önöket számokkal – vagy legalábbis feleannyival sem, mint amennyivel tehetném. Inkább néhány szót szeretnék mondani a Szerbia előtt álló új fejezetről, és arról, mit kell tenniük azoknak, akik elnyerik a nép bizalmát” – fogalmazott Vučić.
Ezt követően kitért a munkanélküliségi arány, a gazdasági mutatók, a belföldi és a külföldi beruházások alakulására az elmúlt években, mióta ő vezette az országot.
Aleksandar Vučić beszédében hangsúlyozta, a vezetés nehéz döntések meghozatalát jelenti és minden döntésért felelősséget vállalt.
Vučić lemondását indokolva Winston Churchillt idézte: „Eljött a döntés órája. A történelem arra tanít bennünket, hogy a fejlődés sohasem véletlenül következik be, hanem nehéz választások, a saját lelkiismeretünk előtti felelősségvállalás és a továbblépéshez szükséges elszántság révén« – ezt mondta, amikor ma esti helyzetemhez hasonló helyzetben volt”.
Mint mondta, az állam élén töltött évek után az ember megérti, hogy a fejlődés ritkán halad olyan gyorsan, ahogyan szeretné.
„A köztársasági elnöki megbízatást közvetlen választáson kell elnyerni, számítások és alkuk nélkül, tisztességesen és demokratikus úton” – mondta Vučić.
Hangsúlyozta, hogy hálás azoknak a polgároknak, akik két alkalommal is nagy arányban bizalmat szavaztak neki, és ezzel ráruházták a legmagasabb tisztséget és felelősséget, amelyet egy ember kaphat.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

