Tükör
Szerbia élen jár Európában az egy főre jutó fogadóirodák számát tekintve
A gyerekek már általános iskolás korukban elkezdenek szerencsejátékozni
Betűméret:             

A szerencsejátékokat szervezők egyesületének adatai szerint Szerbiában 2.900 sportfogadással foglalkozó iroda működik, vagyis háromszor több az egy főre jutó ilyen helyek száma, mint Olaszországban.

A Danas szerint ez ötször több, mint Nagy-Britanniában, vagy hatszor több, mint Spanyolországban. Ezzel Szerbia a második helyen áll Európában az egy főre jutó fogadóirodák számát tekintve.

A belgrádi Zeleni venac negyedben öt fogadóiroda működik egymás mellett, noha a szerencsejátékokról szóló törvény előírja, hogy az ilyen tevékenységet folytató irodáknak legalább 100 méteres távolságra kell lenniük egymástól. Ugyanez a kép fogadja az embereket, ha Szerbia bármely más városában sétálnak, az utcák üzlethelyiségeinek javát a fogadóirodák foglalják el.

Jelena Manojlović, a kóros játékszenvedély megelőzésével és kezelésével foglalkozó SOS központ pszichoterapeutája a Danasnak elmondta: a szerbiai fogadóirodák valós száma lényegesen meghaladja a szerencsejátékokat szervezők egyesülete által közölt adatokat, és számuk mintegy 6.500-ra tehető, de a szerbiai szerencsejáték-függők pontos számáról nincs hivatalos statisztika.

„Ez az adat az Egészségügyi Világszervezet átlagán alapul, amely szerint egy ország lakosságának 0,5-1,5 százalékának van problémája a szerencsejátékokkal. Ha figyelembe vesszük, hogy nagyjából 6.500 a fogadóirodák száma, az általános és középiskolák száma pedig 3.500, akkor láthatjuk, hogy milyen nagy gondot jelent a szerencsejáték Szerbiában”, nyilatkozta a pszichoterapeuta a Danasnak.

Manojlović szerint az online szerencsejátékok is nagyon népszerűek, és hogy szinte már az összes újságárusnál fel lehet tölteni számlánkat, amit valamelyik fogadóiroda oldalán nyitottunk. Hozzátette: a szerbiai fogadóirodák hirdetéseikkel új szerencsejátékosokat vonzanak be, mert az új tagok bónuszokban részesülnek, a kezdők ingyen „pörgethetnek” néhányat.

„Körül vesznek minket a fogadóirodák reklámjai, és nem csak a sportcsatornákon. Szó szerint, egy filmet többször megszakítanak a fogadóirodák reklámjai, melyekben minden szépnek és fényesnek tűnik, jó a hangulat és a nagyszerű csapat fogad minket a fogadóirodákban, ahonnan - szerintük - természetesen busás nyereménnyel távozunk”, emelte ki.

Manojlović 17 éves szakmai tapasztalata szerint a szerbiai gyerekek már az általános iskola hetedik osztálya és a középiskola első éve közötti időszakban elkezdenek szerencsejátékozni.

A szerencsejátékokról szóló törvény előírásai szerint a fogadóirodáknak legalább 200 méterre kell lenniük az oktatási intézményektől, de ezt a rendelkezést sok helyen megsértik.

Manojlović hangsúlyozta továbbá: nagyon fontos megérteni, hogy a szerencsejáték egy családi függőség, amely nemcsak a játékost, hanem az egész családját is megviseli.

Božo Drašković közgazdász szerint ahhoz, hogy ennyi fogadóiroda tudjon működni Szerbiában, több mint 70 millió eurós beruházásra van szükség, a helyiségbérlés pedig további 8 millió eurót jelent évente.

„Ha minden fogadóirodában legalább három személyt alkalmaznak, akkor ez további negyvenmillió euró kiadás évente. Minden egyéb kiadás nélkül ez évi mintegy 150 millió eurós kiadást jelent a szerbiai fogadóirodák számára. De ha folyamatosan új irodák nyílnak meg, ez azt jelenti, hogy egy nagyon jövedelmező üzletágról van szó”, nyilatkozta Drašković a Danasnak.

Ennek társadalmi aspektusa a közgazdász szerint az, hogy az emberek arra számítanak, hogy pénzhez jutnak a szerencsejátékból.

A 16 halálos áldozatot követelő újvidéki tragédia első évfordulója alkalmából tartott nagyszabású tüntetések után továbbra is bizonytalan a szerbiai diákmozgalom jövője, ám elemzők és az AFP hírügynökség által megkérdezett fiatalok egyetértenek abban, hogy a mozgalom „nagyon is él”. A mozgalom azután...
2025. NOVEMBER 3.
[ 11:14 ]
A mindenszentek egy nagyon régi keresztény ünnep, gyökerei azonban nem a Bibliához, hanem az ókeresztény közösségekhez nyúlnak vissza. Mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) szorosan összekapcsolódó ünnep, a két nap közötti legfőbb különbség abban merül ki, hogy mindenszentek egyházi parancsolt...
2025. NOVEMBER 1.
[ 17:48 ]
Az elmúlt napokban újra és újra elhangzik ugyanaz a kérdés: „Mit várunk november elsejétől?” – ahogyan korábban sokan várták március 15-ét vagy június 28-át is, mintha ezek a dátumok valamiféle történelmi fordulópontot hordoznának. Aleksandar Ivković politikai elemző szerint azonban az ilyen kérdések mögött...
2025. OKTÓBER 29.
[ 13:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó