Tükör
Hogyan kerül a szerb fegyver Ukrajnába
Betűméret:             

A Vreme hetilap mai számában megjelent egy cikk Hogyan kerülnek a szerb fegyverek Ukrajnába címmel, amely szerint az eljárás kétes közvetítőkön keresztül történik.

A közvetítők állítólag Szerbiában vásárolnak, majd a Pentagonnak és Ukrajnának adják el a fegyvereket, de orosz oligarchák, valamint a hatóságokhoz közeli szerb exportőrök is érintettek az ügyben.

A Vreme szövegében az áll, hogy az Amerikai Egyesült Államok a közelmúltban megnövelte a szerbiai fegyverimportot.

Mint fogalmaztak, „a szerbiai kamara szerint a tavalyi behozatal nagy része „nem minősített katonai áru”, míg a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint az amerikai importőrök 267 tüzérségi rendszert vásároltak Szerbiából, valamint 3.200 rakétát és öt páncélozott járművet.

Az amerikai vevők 16 millió kis kaliberű golyót vásároltak a Jugoimport állami fegyverkereskedelmi vállalattól.

„Tekintettel arra, hogy az amerikai hadsereg által használt fegyverek lényegesen kifinomultabbak, mint a Szerbiában gyártottak, joggal feltételezhető, hogy az USA Szerbiából egy harmadik félnek ad át fegyvereket”, nyilatkozta a Vreme lapnak Katarina Đokić, a Stockholmi Békekutató Intézet kutatója.

A szövegben említenek egy Pentagonhoz közeli amerikai fegyverkereskedőt, Mark Moralest, akinek a vállalatai tavaly 16 millió kis kaliberű golyót importáltak Szerbiából, míg 2020-ban az „amerikai hadsereg tesztelése miatt” vásárolt egy Nora N52 típusú önjáró tarackot a Jugoimporttól.

Morales vállalatai az amerikai hadsereget és szövetségeseit látják el, de cégei az ukrajnai háború kezdete óta egymilliárd dollár értékű szerződést kötöttek a Pentagonnal, ő pedig közvetlenül Ukrajnában további 200 milliót keresett.

A Vreme szerint Morales együttműködik – noha ezt tagadja – Slobodan Tešić fegyverkereskedővel, aki ellen az ENSZ szankciókat vezetett be a Libériába irányuló fegyverexport tilalmának megsértése miatt, de a férfi szerepel az amerikai feketelistán is.

Az állítások szerint Morales tavaly lőszert importált egy Tešić családjának tulajdonában lévő cégtől.

A cikkben az áll, hogy a Vreme több kérdéssel fordult a szerb védelmi minisztériumhoz, a Jugoimporthoz, a Pentagonhoz, a Nemzetközi Kereskedelmi Igazgatósághoz és az orosz Rostekhez, de egyikük sem válaszolt a megkeresésre.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Pártpolitikába süllyedve - illusztráció
2024. OKTÓBER 13.
[ 11:31 ]
Havi tízezer euró fixszel - illusztráció
2024. OKTÓBER 10.
[ 13:13 ]
Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom...
2024. OKTÓBER 6.
[ 7:59 ]
Marcel Ciolacu ugyan árnyalta kicsit a képet egy esetleges RMDSZ-es, azaz magyar miniszterelnök kinevezéséről, Sorin Grindeanu szociáldemokrata alelnök hétfő esti kijelentése az RMDSZ-szel alkotott kétpárti koalíciós, s egy RMDSZ által jelölt kormányfő lehetőségéről nem volt véletlen elszólás vagy politikai hiba. A...
2024. OKTÓBER 2.
[ 16:25 ]
Szerbiában az utóbbi 12 évben a reálbérek nagyjából 46 százalékkal nőttek, azaz évente nagyjából 3,2 százalékkal emelkedtek. Ez a növekedés szilárd, de nem kiemelkedő, és nem kizárólag Szerbiára jellemző, hasonló folyamatok figyelhetők meg Romániában, Bulgáriában, és más délkelet-európai országokban is – írja...
2024. SZEPTEMBER 29.
[ 17:56 ]
Beolvasás folyamatban