Tükör
Tiltakozó diákok: Szakértői kormányt olyan emberekkel, akiket nem kísért a múlt árnyéka
Betűméret:             

A blokádban lévő diákok nem hisznek a hatalmi párt ígéreteiben – szakértői kormányban látják a kiutat.

A diákok, akik hónapok óta blokád alatt tartanak egyes egyetemeket és oktatási intézményeket, úgy vélik, hogy a jelenlegi hatalom nem fogja teljesíteni követeléseiket, és a válságból való kilábalás egyik lehetséges útjaként egy szakértői kormány felállítását javasolják. Ezt az elképzelést a Niši Egyetem is támogatta, míg az újvidéki hallgatók konkrét javaslatot is tettek arra, hogy kik lehetnek a szakértői kormány tagjai.

Az egyik fő feltétel, hogy az ilyen kormány tagjai soha nem vettek részt pártpolitikában – hangsúlyozták a diákok. Kiemelték azt is, hogy a szakértői kormány valódi szakértőkből kell álljon, és sem az ellenzék képviselői, sem a Proglas kezdeményezés támogatói nem lehetnek részei ennek a testületnek.

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a rezsim nem fogja teljesíteni a követeléseinket” – mondta Mila Vukasović, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Karának hallgatója az Utisak nedelje című műsorban, és hozzátette: „Úgy véljük, hogy egy szakértői kormány felállítása lehet az a mód, amely elvezethet a követeléseink teljesítéséhez.”

Luka Đorđević, a Niši Orvostudományi Kar hallgatója szerint a szakértői kormány, amelyet maguk a diákok választanának ki, az egyik legideálisabb megoldás lenne a válság kezelésére:

„A hallgatók fontos politikai szereplői a társadalomnak. A hatalmon lévő párt gyakran megfeledkezik rólunk, pedig talán nagyobb politikai tényezők vagyunk, mint az ellenzék. Nem kötődünk egyetlen párthoz sem, de a politikai hatásunk ebben a pillanatban rendkívül jelentős.”

Đorđević szerint az elnök elutasító magatartása azzal kapcsolatban, hogy akár átmeneti, akár szakértői kormány alakítását kezdeményezze a diákok követeléseire válaszul, „egyszerű, gyerekes lépés, annak a logikának a mentén, hogy amit nem látok, az nincs, és nem bánthat engem.”

„Tisztában vagyunk vele, hogy ez a kormány soha nem fogja teljesíteni a követeléseinket, függetlenül attól, hányan vagyunk az utcákon vagy mennyi ideig tart a blokád.

Olyan kormányra van szükségünk, amely hajlandó teljesíteni ezeket a követeléseket, olyan emberekkel, akikben mi, diákok megbízunk, akiknek nincs pártkötődésük, és nem hurcolják magukkal a múlt árnyait.

Olyan kormányt akarunk, amely kizárólag a követeléseink teljesítésével és az esetleges választási folyamat normalizálásával foglalkozik, mert ilyen körülmények között választásokról sem lehet szó” – mondta.

Miodrag Majić, a Fellebbviteli Bíróság bírája szerint most van itt az idő, hogy az „egész lázadó társadalom beálljon valami mögé, ami már régóta érezhető a levegőben”.

„Az átmeneti vagy szakértői kormány jelenleg valós lehetőségként van az asztalon az egész lázadó társadalom számára. A másik lehetőség az, amit eddig kaptunk: az agónia folytatása, amely újabb áldozatokat, problémákat, letartóztatásokat és társadalmi feszültséget hoz. Szemben ezzel van egy olyan javaslat, amelyet az elmúlt öt hónapban a társadalom jelentős része követel. Most van az a pillanat, amikor meg kell találni a legkisebb közös nevezőt, és azt mondani: ez az, amivel kiállunk a hatalom elé” – fogalmazott Majić.

Ez a vég kezdete Trump számára? - illusztráció
2026. NOVEMBER 4.
[ 16:12 ]
Mindenszentek ünnepe - illusztráció
2026. NOVEMBER 1.
[ 14:44 ]
Október 31-én világszerte a reformáció kezdetére emlékeznek a protestáns egyházak. Az idén 509 éve annak, hogy Luther Márton fellépése elindította a kereszténység történetének egyik legjelentősebb megújulási mozgalmát. Az ünnep a vajdasági magyar református és evangélikus közösségek számára is fontos...
2026. OKTÓBER 31.
[ 10:25 ]
Öt nappal a szerbiai rendkívüli parlamenti választások után csak az világos, ki nyerte meg a szavazást, de még korántsem világos, hogyan, kikkel alakul meg az új hatalom. Az Egyetemista Lista megszerezte az önálló kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, miniszterelnök-jelöltjét azonban még nem nevezte meg,...
2026. OKTÓBER 30.
[ 16:24 ]
Romániában véget ért a hónapok óta tartó kormányalakítási válság, de a politikai bizonytalanság aligha szűnt meg. Az új kabinet parlamenti támogatása törékeny, a hagyományos pártok iránti bizalom megrendült, a nacionalista erők pedig egyre nagyobb társadalmi támogatottságot élveznek. Mindezek mögött azonban egy, a...
2026. OKTÓBER 29.
[ 0:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó