Vajdaság
Meghalt két idénymunkás Nova Crvenkán
Sorra lesznek rosszul a meggyszedők
Betűméret:             

Nova Crvenkán már két meggyszedő munkás halt meg a francia–szerb Interprom vállalat gyümölcsöseiben, kettejüket pedig a mentők szállították kórházba. Az orvosok vegyi mérgezésre gyanakodnak – írja a Večernje novosti.

A gyanú szerint a gyümölcsösökben használt szerves foszfor alapú rovarirtók okozták a szezonmunkások mérgezését.

Ugyanakkor Aleksandar Antonić, a belgrádi Interprom igazgatója szerint a meggyből vett mintákat az óbecsei laboratóriumban ellenőriztették, s bebizonyosodott, hogy a Nova Crvenka-i gyümölcs biztonságos, emberi fogyasztásra alkalmas.

Még a szezon kezdetén az Interprom gyümölcsösében rosszul lett J. L. 51 éves bajsai munkás, aki a cservenkai egészségügyi állomás felé vezető úton meg is halt.

Öt nappal később ugyanabban a gyümölcsösben a 48 éves cservenkai K. V., aki a meggy rakodásával volt megbízva, előbb elvesztette az eszméletét, majd remegni kezdett.

A kúlai sürgősségi osztály ügyeletes orvosa magas pulzusszámot, nagyon alacsony vérnyomást konstatált esetében, valamint megállapította, hogy összeszűkült a pupillája, nyáltermelése pedig fokozódott, ezek a jelek pedig felvetették a mérgezés gyanúját. A szerencsétlenül járt férfi nem sokkal később elhunyt a verbászi kórházban, testét azonban nem küldték boncolásra.

Mindkét haláleset azon a héten történt, amikor trópusi hőség uralkodott környékünkön, de a tünetek később, a lehűlést követően is jelentkeztek a többi idénymunkásnál. Június 24-én, hétfőn a 47 éves G. M.-et, a munkások vezetőjét, június 27-én pedig a gyümölcsszedő 56 éves M. R.-t is kórházba szállították a mentők a Nova Crvenka-i gyümölcsösből.

Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó