Vajdaság
Pásztor: Le kellene zárni a "háborús állapotot"
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint politikai indíttatású feszültségkeltés zajlik az országban. Pásztor István a szabadkai Pannon RTV csütörtökön sugárzott Szubjektív című interjúműsorában úgy fogalmazott: jó volna valahogy a "háborús állapotot" lezárni.

A politikus - aki egyben a vajdasági képviselőház elnöke is - kijelentette: az embernek folyamatosan olyan érzése van, mintha háborús helyzet uralkodna a társadalomban, ezt sugallja a média, ez érződik a közhangulaton, a levegőben állandó a feszültség, és ez a robbanás előtti állapot rabságban tartja a társadalmat. Úgy vélte, a feszültségkeltés politikai indíttatású, és megjegyezte hogy ebben a helyzetben "nehéz a mával és a holnappal foglalkozni", ezért jó volna valahogy a "háborús állapotot" lezárni.

A szerb sajtóból napról napra olyan hírek özönlenek, amelyek még inkább fokozzák ezt a hangulatot – fogalmazott Pásztor. Hangsúlyozta, hogy tavasszal bizonyosan előre hozott parlamenti választásokra kerül sor. Amennyiben ennek az lesz az eredménye, hogy egyértelművé válik "kinek mekkora politikai súlya van, kinek milyen feladata és felelőssége van az ország irányításában, akkor talán van esély arra, hogy normális helyzet alakuljon ki" - vélte. Ezt követően lehet foglalkozni a Szerbiát és a Vajdaságot érintő fontos kérdésekkel, a tartomány statútumával, a hatáskörökről szóló törvénnyel, illetve a Vajdaság finanszírozásával, de például az európai uniós csatlakozással is.

Az interjú évértékelő részében Pásztor István kiemelte, januárban még a magyar kisebbséget ért támadásokról és konfliktusokról kellett beszélni, azóta viszont "sikerült olyan megoldásokat találni, amelyek talán kezelték ezt a helyzetet".

Korszakos döntésnek nevezte a magyar-szerb történelmi megbékélést, azt hogy Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháború ártatlan áldozatai előtt Csúrogon. "Ez korszakos döntéssor volt, függetlenül attól, hogy a folyamat még nem fejeződött be" - mondta Pásztor, hozzátéve, hogy ezt már nem lehet visszafordítani.

Arról is beszélt, hogy még az év vége előtt, pénteken összeül a vajdasági képviselőház alkotmányügyi bizottsága, hogy megvitassák az alkotmánybíróság azon döntését, amely a szerb alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek nyilvánította a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum kétharmadát. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A polgárok és aktivisták ma reggel is folytatták a bíróság és az ügyészség épületének blokádját Újvidéken, követelve hat aktivista, köztük az éhségsztrájkot folytató Marija Vasić tanárnő szabadon bocsátását, akit állapota romlása miatt a belgrádi börtönkórházba szállítottak. Nagy számú polgár gyűlt...
2025. MÁJUS 19.
[ 9:17 ]
A Szerb Haladó Párt (SNS) székhelye előtt tüntetnek ma Újvidéken. A nap folyamán verbális összetűzésre és tojásdobálásra is sor került a tiltakozók és a hatalmi párt képviselői, szimpatizánsai között. A rendőrség választotta szét őket. A 021 helyszíni tudósítása szerint a tömeg nem fogyatkozik az SNS...
2025. MÁJUS 18.
[ 22:08 ]
Egész napos, sokszínű és békés egyetemi tüntetés zajlik ma Szabadkán, amelyhez Szerbia számos városából csatlakoztak diákok, tanárok, civil aktivisták és szimpatizánsok. A nagyszabású eseményt már a hét eleje óta fokozott érdeklődés övezte, a programok péntek este egy ünnepélyes fogadással kezdődtek, ahol a város...
2025. MÁJUS 17.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó