Vajdaság
Véglegesen töröljék a kollektív bűnösséget!
Civil szervezetek közleménye*
Betűméret:             

A szerb Hivatalos Közlönyben november 5-én, a 3877-es szám alatt közétett kormányhatározat hatályon kívül helyezte a Megszállók és Segítőtársaik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 2/45. számú, 1945. január 22-i határozatát, amellyel háborús bűnösnek nyilvánította a vajdasági Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község valamennyi magyar és német nemzetiségű lakosát, valamint a Megszállók és Segítőtársaik Vajdaságban Elkövetett Bűntetteinek Feltárását Végző Országos Bizottság 1945. március 26-án kelt határozatát a vajdasági Titeli Járáshoz tartozó Mozsor Község lakosait nemzeti hovatartozás alapján való háborús bűnössé nyilvánításáról.

A magyar közösség elvárásai és az ígéretek ellenére, a határozat szerint az egykori zsablyai járás magyar lakosaira – koholt vádak alapján – kimondott ún. kollektív bűnösség vonatkozásában „csak a jövőre nézve állhat be jogkövetkezmény”. Más szóval, az 1944-45-ben ártatlanul kivégzett vagy elhurcolt magyarok, németek és más nemzetiségű lakosok esetében Szerbia jogrendje 2014. október 30-ig továbbra is fenntartja kollektív bűnösség elvét. Ez nem csupán a szerb alkotmánnyal, de a nemzetközi jog alapelveivel is ellenkezik.

A több ezer életétől, anyagi, valamint emberi jogaitól megfosztott ártatlan áldozat miatt szükséges az ún. kollektív bűnösség elvének végleges kiiktatása a szerb jogrendszerből, amennyiben Szerbia csatlakozni kíván az Európai Unió országaihoz.

Követeljük, hogy:

1. a szerb kormány módosítsa az október 30-i i ülésén hozott határozatot, olyan módon, hogy a két ominózus határozatot a keltezésük napjától fogva semmisítse meg, éspedig mindazon sérelmet szenvedett személyek tekintetében, akik ellen nem hoztak jogerős közigazgatási határozatot, vagy bírósági ítéletet, illetve szabályos bírósági vagy közigazgatási eljárás során nem állapították meg, hogy háborús bűnt követtek el;

2. a szerb kormány javasolja az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló törvény módosítását, olyan módon, hogy nyisson új határidőt a visszaszármaztatási kérvények benyújtására;

3. a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöksége vitassa meg a szóban forgó határozatot és állapítsa meg azoknak a személyeknek a felelősségét, akik a határozat meghozatali folyamatában nem követelték a két korábbi határozat semmissé nyilvánítását;

4. a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tűzze a következő ülésének napirendjére a határozatot és foglaljon állást a vajdasági magyarságot hátrányosan érintő következményeiről.

Újvidék, 2014. december 5.

Civil szervezetek:

– Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, Újvidék, mgr. Bozóki Antal elnök

– Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat – Topolya, Kovács László elnök

– Újvidéki Diáksegélyező Egyesület (ÚDE), Újvidék, Matuska Márton elnök

– Újvidéki Magyar Olvasókör (ÚMO), Újvidék, Matuska Mária, elnök

– Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE), Újvidék, Nagy Margit elnök

Vox Humana Emberbaráti Társulat, Topolya, Sípos Piroska elnök

Pártok:

– Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), Ada, Csonka Áron elnök

– Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), Temerin, Csorba Béla elnök
__________

* A közlemény nyitva áll minden további támogató szervezet és magánszemély számára. Az aláírási vagy támogatási szándék jelzését a bozoki@EUnet.rs címre várjuk.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Európai Régiók Intézete (IRE). A Salzburgban rendezett ünnepségen Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is részt vett. A képviselőház közleménye szerint Juhász gratulált dr. Franz Schausbergernek, az Európai Régiók Intézete alapítójának és elnökének...
2024. OKTÓBER 20.
[ 20:19 ]
Magyarkanizsa ma, október 20-án ünnepli a község napját, amikor is arra emlékeznek, hogy 1686-ban ezen a napon szabadult fel a környék a török uralom alól. Idén négy napig tartottak a helytörténeti-, művelődési- és sportprogramok, a fő esemény viszont a községi képviselő-testület díszülése volt, amelyen vasárnap...
2024. OKTÓBER 20.
[ 16:01 ]
Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek meg Horgoson. 1956-ban az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca végül elbukott. A véres következmények ellenére nem a kudarc, nem a sötétség, nem a hallgatás kapcsolódott 1956-hoz, hanem a szabadság, az...
2024. OKTÓBER 19.
[ 20:28 ]
Beolvasás folyamatban