Vajdaság
Zenta: Merre tart(son) a Magyar Nemzeti Tanács?
Betűméret:             

Nagy érdeklődés mellett tartották meg csütörtökön este a zentai Royal Szállóban a Merre tart(son) a Magyar Nemzeti Tanács? – Egység és sokszínűség című estet, amelynek keretében ifj. dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács korábbi elnökével Kókai Péter, a Magyar Szó újságírója beszélgetett.

Ifj. dr. Korhecz Tamás az est kezdetén kifejtette, szó sincs arról, hogy azért lépett volna hosszú idő után újra a nyilvánosság elé, mert esetleg felülvizsgálta volna korábbi kinyilatkoztatását, miszerint a Magyar Nemzeti Tanács elnöki posztjára vonatkozó megbízatásának lejártát követően politikai nyugdíjba vonul. Mint mondta, ennek egyik oka az volt, hogy éppen most kérték fel arra, hogy beszéljen őszintén arról, mi van vele, a másik pedig az, hogy úgy érezte, olyan történések zajlanak a Magyar Nemzeti Tanács körül, amelyek ellen valakinek fel kell emelnie a szavát, és úgy érezte, ha más nem teszi ezt, akkor neki kell felvállalnia ennek a felelősségét. Kifejtette, bár úgy véli, az MNT jelenlegi vezetősége számára meg kell adni a bizonyítás lehetőségét, mégis vannak olyan dolgok, amelyek előtt értetlenül áll, köztük például az előtt is, hogy a jelenlegi vezetőség több olyan szakembertől is megvált, akik szavatolhatták volna a korábban megkezdett eredményes projektumok folytatásának lehetőségét.

Az MNT korábbi elnöke nehezményezte, hogy a jelenlegi vezetőség nem fordít kellő figyelmet az oktatással kapcsolatos projektumok megvalósítására, ugyanis – mint mondta – ha egy kisebbségi közösség ki akar mászni a mocsárból, nincs más lehetősége, mint az, hogy az oktatásba fektessen be. Mindezt szerinte az MNT is felismerte, amelynek az előző mandátumában elért eredményeit különféle felmérések is igazolták. Hozzátette, amikor a projektumok mögött álló szakemberek eltűnnek az adott projektumok mögül, akkor a legnagyobb jóindulat mellett is szétcsúsznak a szálak, aminek következtében különféle hibák csúsznak a rendszerbe, és szerinte ez tapasztalható a jelenlegi MNT-ben is. Kitért a népesedési akciótervre is, ugyanis szerinte a vajdasági magyarságnak jelenleg nincs nagyobb problémája annál, amit az alacsony születésszám és a magas elvándorlás együttesen eredményez. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos törekvések úgy akadtak el, hogy még csak szó sem esik róluk, amiért – szerinte – valakinek előbb-utóbb mindenképpen vállalnia kell a felelősséget.

Arra a kérdésre, indokolt- a MNT szakbizottságai összetételének felülvizsgálata, ifj. dr. Korhecz Tamás kifejtette, nem kívánja kipellengérezni a szakbizottságok összetételét, majd hozzátette, bizakodással tölti el, hogy Pásztor István, a VMSZ elnöke többször is kinyilatkoztatta, a párt nyitni kíván, teret kíván biztosítani az elismert szakembereknek, valamint azoknak a bírálóknak is, akik nyitottak az együttműködésre. Hangsúlyozta, szerinte fontos lenne a szakmaiság szélesebb jelenléte, az arra vonatkozó nyitás, hogy szélesebb körben is hajlandóak legyenek megvitatni a közösséget érintő kérdéseket, valamint az is, hogy a média is nyitottabbá váljon a véleménypluralizmus megvalósulásának irányába. Úgy fogalmazott, a párt vezetősége törekvéseinek komolyságát jelzi, hogy az egyik legbefolyásosabb személy lemondásra kényszerült, majd hozzátette, ez szerinte nagyon komoly és fájdalmas döntés volt, amit senkinek sem szabad szemfényvesztésként kezelnie.

Az MNT korábbi elnöke beszélt a tanács által meghozott stratégiák felülvizsgálatának fontosságáról és az MNT munkájának pozitívumairól is, végezetül azt az üzenetet fogalmazta meg az egybegyűltek irányába, hogy egyénként és közösségként is saját sorsunk alakítói vagyunk, éppen ezért – ahogyan fogalmazott – hadat kell üzenni a kishitűségnek, és mindenkinek tennie kell valamit sorsa jobbra fordulása érdekében.
H. G.

A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó