Vajdaság
A rendőrség átfésüli a korábbi tartományi hatalom dokumentációját
Betűméret:             

Három különleges rendőrségi csapat megkezdte a korábbi vajdasági hatalom dokumentációjának átvizsgálását, írja az Alo lapra hivatkozva a 021 újvidéki hírportál.

Az információk szerint, amennyiben bármilyen szabálytalanságot észlelnek, azonnal a szerbiai kormány megalakulása után akár letartóztatásokra is számítani lehet.

A rendőrségi csapatok már be is gyűjtötték a papírokat a báni palotából, ahol a hét elején váltotta fel a Demokrata Párt (DS) által vezetett kormányt az új hatalom, amelynek az élén a Szerb Haladó Párt (SNS) áll. Külön figyelmet szentelnek a Vajdasági Fejlesztési Bank (RBV) ügyének, de számos más vitatott kérdésnek is.

Igor Mirović újonnan megválasztott vajdasági kormányfő a hivatalba lépését követően azonnal különleges szerveket hozott létre a gyanús ügyletek kivizsgálására. „A törvényekkel összhangban járunk majd el. Aki bűnösnek minősül, felelni fog, ez biztos. Minden dinár elköltésének indokoltnak kell lennie” – hangoztatta.

Az SNS egyébként ellenzéki pártként már az elmúlt években is gyakran bírálta a DS-es tartományi hatalmat, és több százmilliós csalásokkal vádolták a tisztségviselőket.

Megkezdődött az 1912-ben átadott palicsi szecessziós Emlékkút felújítása kedden, a munkálatok a várakozások szerint négy hónapig tartanak. A Pannon RTV beszámolója szerint a nyári szezonig helyreállítják a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítik a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezik a korabeli...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 15:28 ]
Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott hétfőn Budapesten Magyar Péter, Magyarország leendő miniszterelnöke, miután a Tisza Párt nagy fölénnyel megnyerte a 2026-os országgyűlési választást. A szerbiai sajtó képviselőjének kérdésére válaszolva Magyar Péter elmondta, hogy nyitott a szerb vezetés, valamint a Vajdasági...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 17:42 ]
Gratulált a Tisza Pártnak és Magyar Péternek "az egyértelmű győzelemhez" dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Ugyanakkor köszönetet mondott a Fidesznek az elmúlt 16 évért. A politikus a Facebookon megköszönte minden vajdasági magyarnak a részvételt, aki élt szavazati jogával. "Ez...
2026. ÁPRILIS 12.
[ 23:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó