Vajdaság
Megkezdődött a pedagógusok Téli Egyeteme
Bemutatták az MNT oktatási portálját
Betűméret:             

Kezdetét vette a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar januári képzéssorozata. A Téli Egyetem keretében hat nap alatt négy településen tartanak képzéseket a pedagógusok részére. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával a kirándulási programban résztvevők ingyenesen vehetnek részt az akkreditált továbbképzésen.

A jelenlévőket Lepeš Josip, az MTTK megbízott dékánja köszöntötte a Téli Egyetem szerdai nyitórendezvényén. A dékán fontosnak nevezte az ilyen találkozásokat, hiszen – mind mondta – az oktatás egy dinamikusan fejlődő terület, és mivel a tankönyvek is 15-20 évente elévülnek, ezért időnként azok tartalmát is érdemes áttekinteni és kibővíteni. Hozzátette: meg kell állapítani azt is, hogyan valósulhat meg a tudományterületek fellendítése, ugyanis, ha az oktatás nem tud lépést tartani a társadalmi folyamatok változásaival, akkor idővel feleslegessé válhat.

Marsi István, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karának dékánja köszöntőjében kiemelte, hogy a tanárok őrizzék meg a nyitottságot, kíváncsiságot, ami egyetemi hallgató korukban jellemezte őket. Szabadkai kollégájához hasonlóan rámutatott arra, hogy a szakterületek nagy ütemben változnak, ha pedig ezzel lépést akar tartani a szakma, akkor a fiatalabbak felé kell fordulni és felkészíteni őket a rájuk váró kihívásokra, de nem engedhetik el azok kezét sem, akik már a pályán vannak.

Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja a tanács nevében köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta, hogy a két intézmény azért kezdett közös projekbe, mert felismerték a tényt, hogy segíteni, képezni kell az osztálytanítókat. A Téli Egyetem célja, hogy a közoktatást magasabb szintre emeljék, ugyanis az osztálytanítók az oktatási rendszer alappillérei – emelte ki a tanácstag.

A Vajdaság Ma portálnak nyilatkozva Petkovics Márta kifejtette, hogy a kezdeményezés alapja az MTTK és a MNT jövőbeli együttműködésének, mivel a kar rendelkezik azzal a szakmaisággal, ami a nemzeti tanács számára nagyon fontos, ezáltal az osztálytanítókat és pedagógusokat együtt képezi és neveli ki a két intézmény.

A tavalyi évben bonyolította le az MNT a támogatott vajdasági osztálykirándulásokat, most erre a képzésre azt a több mint 110 osztálytanítót hívták el, akik kísérőként részt vettek a programban. Az ő esetükben a képzés költségeit az MNT állja.

Petkovics Márta a képzésen jelenlévőknek bemutatta az MNT oktatási portálját, ahol összesen 2571 pedagógus regisztrált eddig, ebből több mint 500 osztálytanító. Hírportálunknak elmondta, a honlap elsődleges funkciója, hogy a kollégák itt értesülhetnek a pályázatokról, a kurzusokról, a versenyekről, illetve megtalálhatják a jogszabályokat is magyar nyelven. Az elképzelés az, hogy a projekt keretében a tanárok egymást is segítsék, mégpedig kisebb prezentációk, tanmenetek, tervek feltöltésével. Hozzátette, ebben sajnos az osztálytanítók a legkevésbé aktívak, ezért arra igyekezett őket buzdítani, hogy vegyék ki a részüket a munkából, ezzel ugyanis egymásnak tudnának segíteni.

A Téli Akadémia keretében a héten Szabadkán tartanak előadásokat, hétfőn Nagybecskereken, kedden Újvidéken, szerdán pedig Zentán folytatódik az oktatási programsorozat.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az Európai Régiók Intézete (IRE). A Salzburgban rendezett ünnepségen Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is részt vett. A képviselőház közleménye szerint Juhász gratulált dr. Franz Schausbergernek, az Európai Régiók Intézete alapítójának és elnökének...
2024. OKTÓBER 20.
[ 20:19 ]
Magyarkanizsa ma, október 20-án ünnepli a község napját, amikor is arra emlékeznek, hogy 1686-ban ezen a napon szabadult fel a környék a török uralom alól. Idén négy napig tartottak a helytörténeti-, művelődési- és sportprogramok, a fő esemény viszont a községi képviselő-testület díszülése volt, amelyen vasárnap...
2024. OKTÓBER 20.
[ 16:01 ]
Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékeztek meg Horgoson. 1956-ban az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott szabadságharca végül elbukott. A véres következmények ellenére nem a kudarc, nem a sötétség, nem a hallgatás kapcsolódott 1956-hoz, hanem a szabadság, az...
2024. OKTÓBER 19.
[ 20:28 ]
Beolvasás folyamatban