A temetői lélekharang kongását követően a Cifraszűr Népdalkórus előadásában felhangzott a Himnusz, majd dr. Zapletán Géza esperes-plébános és Savelin Zoltán martonosi plébános megtartotta az egyházi megemlékezést és megáldotta az emlékhelyet. A közös imádság azokért szólt, akiknek nevei ott szerepelnek ugyan az emlékhelyen, hamvaik azonban mindmáig ismeretlen helyen vannak elföldelve. Mint minden évben, a megemlékezésre családtagjaival együtt eljött az oromhegyesi Törtei Mihály is. Édesapjának, Törtei Ferencnek a neve is ott található az emlékhelyen, valós hollétéről azonban csak mostanában szerzett tudomást.

“Egy ember volt Magyarkanizsán, aki segíteni tudott volna nekem abban, hogy felderítsem, hol földelték el ártatlanul kivégzett édesapámat. Sajnos mire erre sor került volna, Dobó Sándor tanár úr váratlan hirtelenséggel elhunyt. Nemrégiben azonban kiderült, hogy van még egy ember a városban, aki ismeri a helyszínt. Találkoztam vele és azt mondta, elmegyünk és megmutatja. Nagyon várom már a pillanatot, hisz mint mindenki másnak, nekem is az az egyetlen vágyam, hogy megkínzott majd kivégzett édesapám temetői sírba kerüljön” - mondta el-elcsukló hangon Törtei Mihály.

Miután Kiss Tamás, az Alapfokú Zeneiskola hegedűtanára eljátszotta az Il Silentiót, dr. Forró Lajos történész, a szegedi Dévidék Kutató Központ alelnöke, a 44-es magyar ellenes atrocitások feltárásán is dolgozó Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság tagja lépett a mikrofonhoz.

“Fontos, hogy itt vagyunk, fontos, hogy ne felejtsük el mártírjainkat. Hetvenhárom évvel ezelőtt iszonyú mértékben folyt a magyarirtás vidékünkön, így Magyarkanizsán is. Ennek hatására a helyi lakosság igen bizalmatlanul viseltetett az új hatalommal szemben. Az akkori tartományi pártvezető 1945 tavaszán csodálkozva kérdezte, miért nem akarnak az itteniek belépni a Kommunista Pártba. Elmondták neki, hogy valószínűleg azért, mert a Tisza-parton még mindig a disznók meg a kutyák hordják szét az emberi testrészeket. A pártelnök ekkor az ügy kivizsgálására tett ígéretet. Eredményére 70 évet kellett várni. Ma már a levéltárak iratanyagából ismerjük a vizsgálat eredményeit. Azt, hogy eddig miért nem tudhattunk róla, annak oka, hogy a kommunista hatalom nem akart szembenézni az elkövetett bűncselekményekkel. Büszke vagyok arra, hogy az akadémiai bizottság tagjaként részt vehettem a kutatásokban, az események feltárásában és ezzel a két nép közötti megbékélés elősegítésében. Mert megbékélni akkor lehet, ha kölcsönösen beszélünk sérelmeinkről, megismerjük és elfogadjuk egymás történelmét, s megtanuljuk tisztelni egymás halottait.”

A történelmi megemlékezés után a községi önkormányzat, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Magyarkanizsa helyi közössége, a szegedi Délvidék Kutató Központ és a községi Nyugdíjas Egyesület képviselői az emlékműre helyezték a kegyelet virágait.

A kegyeleti megemlékezést követően a résztvevők megkoszorúzták az I. világháború áldozatainak sírkertjét is, az egyházi méltóságok pedig megáldották a sírkert keresztjeit.

Bödő Sándor