Vajdaság
Jótékonysági akcióból kapott defibrillátort az oromi egészségügyi rendelő
Az életmentő eszköz hivatalos átadására csütörtökön este került sor
Betűméret:             

Az Oromiak Első Nagy Világtalálkozója szervezőinek fejében fogant meg anno a gondolat, hogy az augusztus 19-i rendezvényen, amellyel párhuzamosan zajlott a nagyon sok embert vonzó Malomfesztivál is, egy jótékonysági akciót szervezzenek. A két tömeges rendezvény jó lehetőséget kínált arra, hogy a megjelentek a szórakozáson túl a közösségért is tegyenek valamit. Nos, az elképzelés tökéletesen bevált, hiszen az akció során annyi pénz gyűlt össze, hogy meg tudták vásárolni az oromi egészségügyi rendelőnek oly nagyon hiányzó készüléket, a defibrillátort.

Az oromi orvosi rendelő megsegítésére indított jótékonysági akció megértésre talált az emberek körében. Nem kevesebb, mint 436.000 dinár gyűlt össze, több, mint amennyibe a Schiller márkájú defibrillátor került, így a fennmaradó 40.000 dinárból további kisegítő eszközöket, egyebek mellett vérnyomásmérőt tudtak vásárolni.

A defibrillátor átadásán a községi önkormányzat és az oromi helyi közösség vezetői mellett megjelentek a támogatók valamint Nyilas Mihály, tartományi kormányalelnök, az oromi helyi közösség tanácsának elnökhelyettese is. A készüléket Lékó Róberttől, Orom helyi közösség tanácselnökétől Gyólay Karolina, a Magyarkanizsai Egészségház igazgatója vette át, amelyhez az oromi egészségügyi rendelő is tartozik.

“Az oromi rendelőben az egyik doktornő a délelőtti órákban fogadja a pácienseket, a másik doktornő pedig, aki helybeli lakos, a rendelő munkaidejének lejárta után tart állandó ügyeletet. A most kapott félautomata defibrillátor nagyon sok segítséget jelent munkájukban, hiszen amellett, hogy a beteg újraélesztésére lehet használni, arra is jó, hogy a pácienst megfelelő állapotban tartsa a Mentőszolgálat megérkezéséig. A készülék EKG vizsgálatot képes végezni, ha pedig elektrosokkra van szükség, arra is figyelmezteti az orvost, amit egy gombnyomással el is lehet végezni a betegen. Nagyon köszönjük a kezdeményezőknek és a jótékonysági akció lebonyolítóinak, nem utolsó sorban pedig támogatóinak, hogy egy ilyen nemes cselekedet részesei voltak. Ilyen készülékre természetesen nem csak az oromi, hanem a többi falusi egészségügyi rendelőben is nagy szükség lenne” - nyilatkozta Gyólay Karolina.

A helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy nagyon sok személy névtelenül járult hozzá kisebb-nagyobb pénzeszközökkel az akció sikeréhez, de például a martonosi Telek Paprika, a szabadkai székhelyű Észak-Bácska DTD Vízgazdasági Közvállalat, a magyarkanizsai STS Trans, az oromhegyesi Agro Tech PMD - Bata Kft., az oromi Mark vállalat, a Sat Trakt valamint Gulyás Ildikó és János magánszemélyek jelentősebb összeget adományoztak erre a célra, amiért az oromi egészségügyi rendelő, a Magyarkanizsai Egészségház és persze az oromi polgárok is hálás köszönettel adóznak valamennyiüknek.

A defibrillátor hivatalos átadását követően az eseményen megjelentek megtekintették az időközben már beüzemelt új készülék működését is.

Bödő Sándor

Tűz ütött ki a hétvégén Bácskossuthfalva szélén, a temető közelében, ahol nagyobb mennyiségű szalmabála kapott lángra. A nem hivatalos információk szerint a tüzet feltehetően az okozta, hogy az erős szélben elektromos vezetékek érhettek össze, ami rövidzárlathoz vezethetett, a lángok pedig ezt követően átterjedtek a...
2026. JÚLIUS 20.
[ 17:43 ]
Szabadkán harmadik alkalommal tartottak tiltakozást az elektromos járművek státuszát rendező új szabályzat miatt. A tiltakozók ésszerű határidőt kérnek az elektromos járművek regisztrációjára és a szükséges vezetői vizsga megszerzésére, valamint átmeneti megoldást azoknak, akik még az új előírások hatályba...
2026. JÚLIUS 20.
[ 7:38 ]
Szombaton megalakította 11 tagú elnökségét a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) – jelentette be a szervezet vasárnap a Facebook-oldalán. A közlemény szerint az elnöki tisztséget Rózsa Zsombor építőmérnök, sakkpedagógus és oktatási innovátor tölti be, alelnökké pedig Natkai Andrea programozómérnököt és Sövény...
2026. JÚLIUS 19.
[ 20:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó