Vajdaság
VII. András-napi Sokadalom és Kocsonyafesztivál Oromhegyesen
Betűméret:             

„András, neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek!” - Ez a mondóka áll az oromhegyesi hagyományőrző rendezvény meghívóján, utalva arra, hogy az András-naphoz számtalan hiedelem kötődik. András ugyanis a téli évnegyed kezdőnapja, böjtnap. A népi hitvilág mágikus párjósló erőt tulajdonított ennek a napnak. A lányoknak számtalan praktikát, jósló cselekményt kellett végezniük, hogy megtudják, ki lesz a férjük. Se szeri, se száma az András-napi jóslatoknak, íme néhány közülük:

- András éjszakáján az eladó lánynak meg kellett rugdosni a malacól ajtaját. Ahányat röffent erre a disznó, a leány annyi év múlva ment férjhez.

- András estéjén a leány kilenc galuskát főzött, betálalta az asztalra, kést, villát tett mellé. Aztán meztelenül kilencszer körülfutotta a házat úgy, hogy minden kör után benézett az ablakon. A kilencedik kör után ott látta leendő urát, amint vacsorázik.

- András napján csaknem mindenütt böjtöltek a lányok, hogy megtudják, ki lesz a férjük. Rigmust is mondtak: Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján.

Folytathatnánk tovább, hiszen mindenütt más-más szokások voltak, Oromhegyesen azonban ilyesmivel nem találkoztunk, bár a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színes eseménye idén is a múlba tekintett vissza. A Faluházban régi mesterségek, kézművesfolalkozások egész sorát vonultatták fel. Az érdeklődők láthatták, hogyan kötik a seprűt, hogyan fonják a kosarat, miként működik a rokka és hogyan készüknek a szebbnél szebb kézműves alkotások. A kiállított munkák java része adventhoz és a karácsonyhoz kötődött. Voltak adventi koszorúk ezeregy változatban, a csantavéri Turzai Éva gölöncsér még kerámiából is készített néhány igazán tetszetős darabot.

A szervezők nem feledkeztek meg a gyerekekről sem, nekik különféle kézműves foglalkozásokat szerveztek, amelyeken fenyődíszeket és más érdekességeket készíthettek.

- Az idén végre nem ugyanazon a napon került sor az adorjáni Hurka- és Kolbászfesztiválra és a mi rendezvényünkre. Igyekeztünk meghívni olyan kézműveseket, akik a hiányszakmákat űzik, hogy a felnőttek és a gyerekek is lássák, mit hogyan csináltak őseink. Örülök, hogy ilyen gazdag kínálatot sikerült összehozni, ami vélhetően elnyeri mindenki tetszését. Ami a kocsonyákat illeti, asszonyaink ezúttal is több mint 200 adagot készítettek a vendégek részére, néhányan pedig igazán díszes és felettébb ötletes kocsonyákkal rukkoltak elő. Mint mindig, most sem maradt el a lángos és a tea, amit főleg a gyerekek fogyasztottak jó étvággyal. Rendezvényünkre néhány testvértelepülésünk küldöttsége is eljött, jó alkalom volt ugyanis ez arra, hogy falunk vezetőivel megbeszéljék az együttműködés következő lépéseit” - hallottuk Koncz Lázártól, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnökétől.

A művelődési műsor délután 2 órakor vette kezdetét, amelyben elsőként a helyi Bohémia Színtársulat lépett fel, majd a Petőfi műkedvelői mutatkoztak be a közönségnek. Az András-napi Sokadalomra és Kocsonyafesztiválra az esti Juhász-bál tette fel a koronát.

Bödő Sándor

Rekordszámú, mintegy 1700 futó állt rajthoz vasárnap a kilencedik Szabadkai Félmaratonon, amelyet a városnapi rendezvénysorozat részeként tartottak meg. A „Fuss a történelmen át!” mottóval meghirdetett eseményen az 5, 10 és 21,1 kilométeres távokat teljesíthették a résztvevők, miközben a verseny különleges hangulatát...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:33 ]
Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Vajdaságban szombaton a nap első felében még többnyire napos és meleg idő várható, délelőttől azonban fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és változékonyabbá, helyenként instabillá válik az időjárás. Rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 8:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó