Vajdaság
Magyarkanizsa: Takarékos megvilágítást kapott az egészségház
Betűméret:             

Egy újabb sikeres pályázatnak, valamint a községi önkormányzat támogatásának köszönhetően a Magyarkanizsai Egészségház régebbi épületében, továbbá az adorjáni és oromhegyesi helyi rendelőkben energiatakarékos égőkkel váltották fel az eddigi világítótesteket. A Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárság 1 millió 760 ezer, az önkormányzat 414 ezer, maga az egészségház pedig további 435 ezer dinárral járult hozzá a fejlesztéshez.

- A három intézményben 176 új, energiatakarékos égőt szereltünk fel, amihez 400 méter kábelre is szükségünk volt. Remélem, hogy ezzel az 56 százalékos éves megtakarítással hat év alatt megtérül a befektetés, nem utolsósorban pedig abban is bízok, hogy ez a felújítás a munkakörülmények javulását is eredményezi - nyilatkozta a beruházás átadásán Gyólay Karolina, az egészségügyi intézmény igazgatója.

A felújításokat a községi vezetők is megtekintették, de megjelent Nikola Lukač körzeti elöljáró is. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere a világítás üzembe helyezésén úgy vélekedett, hogy az energiatakarékosság nem csak az egészségügyben, hanem minden önkormányzati alapítású közintézményben, sőt a közvilágítás terén is kimondottan fontos, hiszen óriási teher a községi költségvetésnek.

- Az ilyen kisebb összegű beruházásokkal is jelentős, több százezer dináros megtakarítás érhető el, ezért úgy vélem, hogy az önkormányzatnak a már megkezdett utat kell járnia, hogy intézményeinkben fokozatosan emelni tudjuk az energiahatékonyság szintjét. Nagyon jó példa erre a mostani beruházás is, aminek eredményei ugyan csak hosszabb távon mutathatók ki, az egészségházba beérkező villanyszámlák azonban kétségtelenül igazolni fogják ennek a felújításnak az eredményességét. A felújítások folyamatos megvalósítását az önkormányzat csomagban képzeli el, amire jó példa a kispiaci orvosi rendelő, ahol sikerült teljes körű felújítást eszközölnünk, az épületben ugyanis kicseréltük a fűtési rendszert, a megvilágítást, elvégeztük a hőszigetelést, amivel magas szintű energiahatékonyságot sikerült elérni.Ezt kell folytatni az egészségügyi intézményekben, de a többi közintézményben is, mint ahogyan azt már megkezdtük a művelődési házak esetében is - mondta a polgármester.

Mivel a Magyarkanizsai Egészségház és a többi települési rendelő igen komoly épületmennyiséget jelent, ezeket a beruházásokat csak folyamatos pályázás mellett lehet véghezvinni, mégpedig úgy, hogy az önrészt az adott intézmény és a községi önkormányzat közösen biztosítja, tette hozzá a polgármester.

Bödő Sándor

A nemzeti kisebbségek jogai nem egyetlen politikai párttól függenek, hanem az alkotmányos garanciáktól és a törvények következetes alkalmazásától – jelentette ki Lázár Tibor, az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek elnevezésű választási lista jelöltje a Magločistač portálnak adott interjújában. Szerinte a...
2026. OKTÓBER 12.
[ 21:29 ]
Hétfőtől módosult a Belgrád és Szabadka között közlekedő vonatok menetrendje, és az utasok már az újvidéki Pirosi úton kialakított vasúti megállót használhatják. A változások a Sólyom (Soko) gyorsvonatokat és az InterRegio-járatokat egyaránt érintik, a jegyárak azonban változatlanok maradtak. Az új menetrend...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:18 ]
Október 12-én, hétfőn hivatalosan is visszatértek iskolájuk épületébe az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium diákjai, miután befejeződtek az épület kupolájának felújítási munkálatai. A tanulók ugyanakkor estére tiltakozást hirdettek, mert állításuk szerint korábban titokban lehallgatták egyik gyűlésüket. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 11:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó