Vajdaság
Orom: Százezer euró a Malmok útjai elnevezésű projektre
Betűméret:             

Öt település, a magyarországi Hódmezővásárhely, Ópusztaszer és Kiskunfélegyháza, valamint a vajdasági Nagykikinda és Orom összesen 500 ezer eurós támogatást nyert azon a magyar-szerb Interreg IPA pályázaton, amelynek egyötödét az oromiak használhatják fel. A ma délelőtti helyszíni sajtótájékoztatón Lékó Róbert, Orom helyi közösség tanácsának elnöke tájékoztatta az újságírókat arról, hogy mire is kívánják felhasználni ezt a jelentős összeget.

- A támogatás legnagyobb részét természetesen a szélmalomra, illetve az egyre népszerűbb és immár nemzetközi hírű Malomfesztiválra fogjuk fordítani. Tematikus tevékenységet szeretnénk folytatni mindazon határ menti településekkel, akik rendelkeznek hasonló objektummal, mint a mi szélmalmunk. Turisztikailag is szeretnénk népszerűsíteni településünket, a fesztivált pedig hangosító berendezés és mozgatható kerítések beszerzésével fogjuk segíteni. Emellett két szanitáris objektumot építünk fel, hogy a Malomfesztiválon több napot eltöltő, sátorozó fiataloknak az eddigieknél is megfelelőbb itt-tartózkodást biztosítsunk, ami annál is fontosabb, mivel az idén is legalább négyezer látogatója volt a rendezvényünknek. Időközben készülünk a Romániával tervezett IPA-pályázatra, amivel már magának a malomépületnek a rekonstrukcióját is szeretnénk megvalósítani.

A sajtótájékoztatót megelőző tanácskozáson a szakemberek vázolták azokat a tennivalókat, amelyek a malom környékének, az oda tervezett rekreációs központnak és a lóversenypályának a felújítására, kialakítására és fejlesztésére irányulnak.

- Ezzel a nyertes pályázattal a jövőre jubiláló Malomfesztivál olyan szintű támogatáshoz jut, ami lehetővé teszi, hogy a háromnapos rendezvény még tartalmasabb, még színesebb legyen - nyilatkozta Vígi László, a projekt koordinátora, a fesztivált szervező Wemsical Serbia egyesület elnöke.

- Ahogyan az idén, a Malomfesztivál jövőre sem pusztán háromnapos zenei szórakozásról szól majd, hanem egy összművészeti, összkulturális, Kárpát-medencei fesztivál lesz.

A megbeszélés résztvevői között ott volt Nyilas Mihály tartományi kormányfőhelyettes, Orom helyi közösség tanácsának alelnöke is, aki oromi lakosként is érdekelt abban, hogy a most megvalósult és a jövőben megvalósuló sikeres pályázatok eredményeként falujában maradandó értékek szülessenek.

Bödő Sándor

Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Vajdaságban szombaton a nap első felében még többnyire napos és meleg idő várható, délelőttől azonban fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és változékonyabbá, helyenként instabillá válik az időjárás. Rövid ideig tartó eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 8:13 ]
A nagy kiterjedésű tűzvész után a Delibláti-homokpuszta helyreállítása nem korlátozódhat a korábbi állapot visszaállítására vagy az újraerdősítésre, hanem a biológiai sokféleség megőrzését középpontba helyező ökológiai revitalizációra van szükség – közölte a Belgrádi Egyetem Biológiai Kara és az...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 14:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó