Vajdaság
Orom: Megkezdődött a Malomfesztivál
Betűméret:             

Ismét megnyitotta kapuit az oromi Malomfesztivál. Már tegnap délután gombamód szaporodtak a sátrak a szélmalom mellett, hiszen az építő-, szépítő- és alkotótáborosok mellé beköltöztek a fesztiválozni vágyó fiatalok is. A sorrendben ötödik fesztivált Vígi László, a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnöke és Szerda Zsófia, az alkotótáborok főszervezője nyitotta meg.

Vígi László elmondta, hogy a fesztivál alkalmával a táborok kiteljesülésére számítanak, hiszen egy meghitt, bensőséges hangulat alakult ki a csaknem két hét alatt.

„Az emberek itt egymásra találnak, megtalálják magukat, új kapcsolatokat tudnak kialakítani, bensőséges, egyben bulizós hangulatot teremteni úgy, hogy a fesztivállátogatók észre veszik a megelőző 10-15 nap munkáját, az eredményét, az ebbe fektetett időt, erőt, és energiát. Azt, hogy megépült a természetbarát konyha, és a majdnem teljesen újrahasznosított elemekből felépült etno-terasz, amely az Etnocamp nevet viseli, megtisztelve az adományozókat és a múltját”– nyilatkozta Vígi László a fesztiválról.

Az idei év hivatalos jelmondata a Malomfesztivál te vagy! lett, amelynél jobban talán meg sem lehetne fogalmazni a fesztivál lényegét, hangulatát, hiszen olyan széleskörű programokkal készültek a szervezők, amelyeken minden korosztály megtalálhatja a hozzá legközelebb állót.

A négy napig tartó fesztivál első fellépője Csizmadia Anna és Brasnyó Antal volt, majd színpadra lépett Lovasi András, valamint a szlovák Longital.

A nagyszínpad mellett zsúfolásig megtelt az Akácos színpad is, ahol a Tudósok mellett bemutatkozott még négy magyarországi együttes, az Etnocampon pedig a Véka, majd a Pendergő zenekar biztosította a jókedvet.

A hét további részében látható lesz még például a Sin Seaks, a Bohemian Betyars, a Wolfram, a Narco Polo, de a népzene kedvelői meghallgathatják a Juhász zenekart, a Fokost, továbbá a Csíkos-püttyös zenekart is.

A Malomfesztivál az idei évben nem csak bővebb zenei programmal, és több színpaddal kezdődött meg, de rengeteg családi-, gyermek- és élményprogrammal várja a fesztiválozni vágyókat vasárnap estig.

Bartok Zsófia

A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség – Dr. Pásztor Bálint választási lista jelöltje kijelentette, hogy pártja elégedett a Szerb Haladó Párttal (SNS) való együttműködéssel, és 2014 óta minden választást követően megújítják a koalíciós megállapodásukat. Kovács szerint a VMSZ listája az egyetlen magyar és...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó