Vajdaság
Folytatódnak a beruházások Magyarkanizsa községben: Kispiac is épül-szépül
Betűméret:             

A kispiaci Helyi Közösség épülete előtt, a tavaly felújított könnyűszerkezetes terasz alatti rész most végre új burkolatot kapott mintegy 25 méteren. A felújítás a helyi közösség kezdeményezésére valósult meg mintegy 500 ezer dinár értékben, amely tartalmazza a külső terasz mellett a Posta belső területének új burkolatát is. Szarapka Ede, a kispiaci helyi közösség tanácselnöke szerint nagyon ráfért már a felújítás az épület előtti térre.

“Minden évben, ahogy lehetőségeink engedik, arra törekszünk, hogy élhetőbbé tegyük környezetünket. Ez egy régi vágyunk volt már, hogy a teraszt így véglegesítsük. A tavalyi évben épült meg a könnyűszerkezetes terasz, ami egy átlátszó lexan típusú anyagból készült, tehát nem zárja le a teret, világos van a helyi közösség előtt, de viszont a végső fázisban a burkolatot is meg kellett oldani, mivel 40 évvel ezelőtt készült, megsüllyedt, betonból készült, összetöredezett, és már veszélyes is volt. Tudvalevő, hogy sok ember fordul meg a posta, az anyakönyvi hivatal és a könyvtár miatt az épület előtt, úgyhogy erre valóban nagy szükség volt. A segítséget köszönjük a tartománynak, az önkormányzatnak, de a Nemzeti Tanácsnak is.”

Az új járólapokat a magyarkanizsai Keramika vállalat biztosította adományként, a munkálatok költségeit pedig Magyarkanizsa önkormányzata vállalta magára. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere ma a helyszínen meg is tekintette.

“Az elmúlt években is már követtük azt az irányvonalat, hogy ne csak Magyarkanizsa kapjon fejlesztési pénzeket, pályázatokat és lehetőséget, hanem mind a 13 falu, és az ő igényeiknek is valamilyen formában az önkormányzat tudjon vagy anyagi hátteret biztosítani, vagy indirekt módon olyan támogatásokat biztosítani, ahogyan ez a tér is most itt létrejött, hiszen ebben sokkal több önkezdeményezés és saját erő van, mint amennyit az önkormányzat pénzben hozzátett.”– mondta el a polgármester.

Az 1200 lakosú Kispiac vonatkozásában a Művelődési Ház felújítása, utak szélesítése, és bizonyos utcák aszfaltozása várat még magára.

Bartok Zsófia

Városnapot ünnepel Újvidék - illusztráció
2026. FEBRUÁR 1.
[ 10:57 ]
Vajdaságban ma túlnyomóan borult idő várható, többfelé gyenge csapadékkal. Elsősorban esőre lehet számítani, de helyenként havas eső is előfordulhat. A szél többnyire gyenge marad, később azonban keleti, délkeleti irányból megélénkülhet. A nappali hőmérséklet 6 és 9 fok között alakul. A következő napokban is...
2026. JANUÁR 31.
[ 8:16 ]
A Prosperitati Alapítvány fennállásának tizedik évfordulója alkalmából Szabadkán tartottak sajtótájékoztatót, ahol a szervezet elmúlt évtizedének legfontosabb eredményeit összegezték, valamint bemutatták a következő tíz év fejlesztési irányvonalait. Az eseményen a vajdasági és a magyarországi közélet több...
2026. JANUÁR 30.
[ 13:34 ]
A Kikötőkezelési Ügynökség és a DP World megkapta a „zöld utat” az újvidéki kikötő rekonstrukciójának első szakaszára. A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság jóváhagyta a 2022-ben kiadott építési engedély módosítására benyújtott kérelmet. Ez az engedély lehetővé teszi az...
2026. JANUÁR 29.
[ 14:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó