Vajdaság
Magyarkanizsáról kevés beadvány érkezik a köztársasági ombudsmanhoz
Polgárokkal, intézményvezetőkkel és önkormányzati tisztségviselőkkel találkozott Magyarkanizsán a köztársasági ombudsman
Betűméret:             

Zoran Pašalić köztársasági ombudsman munkatársaival hétfőn egy országos kampány keretében Magyarkanizsára látogatott. Az önkormányzati elöljárók mellett a polgárokkal is találkozott. Kétórás időkeretet terveztek a község lakosaival való találkozóra, de a konzultáció nagyon hamar véget ért, mivel csak három helybeli polgár kereste fel panaszaival az ombudsmant.

Az önkormányzati vezetőkkel való megbeszélés után rövid sajtótájékoztatót tartottak a városházán. Miloš Kravić, a magyarkanizsai KKT elnöke elmondta, hogy büszke arra, hogy Magyarkanizsa azon községek egyike, ahonnan a legkevesebb panasz érkezett az ombudsmani hivatalba. Számára ez azt jelenti, hogy a polgárok bizalommal vannak az önkormányzat és a községi intézmények iránt. Kifejezte reményét, hogy a látogatás hozzájárul ahhoz, hogy az a kevés beadvány, ami erről a településről érkezett, minél hamarább eredményt hozzon, s ezzel az ügyek lezáródjanak. Miloš Kravić arról is beszélt, hogy a magyarkanizsai önkormányzat a jövőben is kész az együttműködésre a köztársasági ombudsmani hivatallal.

Zoran Pašalić ombudsman elmondta, hogy folyamatosan szerveznek vidéki látogatásokat azzal a céllal, hogy azok a polgárok, akik nem a fővárosban élnek vagy nem áll módjukban Belgrádba utazni, személyesen találkozhassanak vele, hogy elmondhassák neki panaszaikat. Magyarkanizsa volt a kampány hetedik állomása, ahonnan az intézmény létrehozása óta csupán 11 panasz érkezett a hivatalba, s ezzel ez a község az egyike azoknak, ahonnan a legkevesebb beadvány érkezett a köztársasági ombudsmanhoz. A körutazásnak az is célja, hogy a hivatal munkatársai megtudják a polgárokkal és az önkormányzati vezetőkkel való személyes találkozókon, hogy mik azok a problémák, amelyek megoldásában segíthetnek.

Magyarkanizsán kevés a probléma, de a polgárok által felvetett gondokat továbbították az önkormányzati vezetőkkel folytatott megbeszélésen. Az egyik ilyen kérdés egy terület-kisajátítási ügy volt, amit az ígértetek szerint rövid időn belül megoldanak. Megjegyzés érkezett a rendőrség munkájára, hogy hol van joguk és milyen esetben a közlekedési rendőröknek intézkedni, illetve elhangzott, hogy vontatottan halad a vagyon-visszaszármaztatás. Egy-egy ügy akár tíz évig is elhúzódik, s közben megesik, hogy elhalnak azok, akik a kárpótlásra várnak. Zoran Pašalić elmondta, hogy számos ilyen beadvány van náluk, s megpróbálnak intézkedni minden egyes esetben.

Délután magyarkanizsai intézményvezetőkkel találkozott Zoran Pašalić, ahol az ombudsmani tevékenységről beszélt, ismertette terveiket, illetve szólt az ombudsmani törvény módosításairól. A megbeszélésen jelent volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, illetve Lulić Emil, az MNT jogásza is.

A találkozó alkalmával azt is megtudtuk a hivatal munkatársaitól, hogy az ombudsmant magyarul általában polgári jogvédőként emlegetjük, pedig a hivatalos megnevezés alapvető jogok biztosa.

Németh Ernő
Ma Újvidéken megemlékezést tartanak a vasútállomás előtetője leomlásának második évfordulóján. A 16 ember halálát okozó tragédiáért még senkit sem vontak felelősségre. A megemlékezés 11 óra 52 perckor kezdődik, amikor a polgárok tizenhat perces csenddel róják le kegyeletüket az áldozatok előtt. A tervek szerint...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:56 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó