Vajdaság
Legkevesebb 40 dináros felvásárlási árat szeretnének a napraforgó- és szójatermelők
Betűméret:             

Napokon belül megkezdődhet a napraforgó betakarítása, szeptember elején pedig a szója következik.

Az idén is a gazdákat leginkább a felvásárlási ár foglalkoztatja. Számításaik szerint a napraforgó kilogrammjáért legalább 40 dinárt kellene fizetni. Akkor meg lenne a termelők, a felvásárlók és a feldolgozók bevétele is, ám a 45 dinár lenne az optimális – vélik. A felvásárlók azonban nem nyilatkoznak, mivel szerintük még korai erről beszélni.

A földművesek szerint a szója kedvező ára 40 dinár vagy a fölött lenne. Nem hiszik azonban, hogy a napraforgó és a szója eléri az általuk kívánt felvásárlási árat. Ezért abban bíznak, hogy a bosznia-hercegovinai felvásárlók nagyobb árat fizetnek, már évek óta 20 százalékkal magasabb összeget kínálnak, mint a hazai felvásárlók. (RTV nyomán)

November 5-étől elektronikus rendszerrel tartják nyilván a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területén közlekedő gépjárműveket, és az előírt díjakat is ezen keresztül szedik be. A rendszer a járművek rendszámát rögzíti, a fizetendő összeget pedig automatikusan állapítja meg. A környező 21 község lakosai...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:04 ]
Fokozatosan felszakadozik a felhőzet Vajdaságban, a következő napokban egyre több napsütésre számíthatunk, ugyanakkor jelentősen lehűlnek a hajnalok. Péntektől helyenként gyenge fagy is előfordulhat, a hétvégén pedig már mínusz 2–3 fokig süllyedhet a hőmérséklet. Napközben 8–12 fok várható, számottevő csapadék...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:55 ]
Új, mintegy 1,4 kilométer hosszú vasúti pálya építésére és a gombosi vasútállomás felújítására írt ki pályázatot az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium. A beruházás lehetővé tenné, hogy az Újvidék és Szabadka irányából érkező vonatok Gombos állomásának érintése és irányváltás...
2026. NOVEMBER 4.
[ 19:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó