Vajdaság
Két kollégium közös szalagavató ünnepsége
Betűméret:             

A muzslyai Emmausz Fiúkollégium és a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium az idén is közösen szervezte meg a végzős diákok szalagavató ünnepségét. A búcsúzó leányok 15-en vannak, a fiúknál kettővel kevesebb, 13 végzős röppen majd ki a tanév végén ebből az intézményből.

Az ünnepi műsort egy szentmise előzött meg, amely keretében megáldották a később feltűzésre került szalagokat.

A rendezvény a tornateremben folytatódott, ahol elsőként Kalapis Sztoján atya, a kollégium igazgatója mondott köszöntőt.

"Engedjétek meg, hogy először a szüleiteket köszöntsem, hiszen az ő döntésük volt három illetve négy évvel ezelőtt, hogy egyáltalán idejöttetek a kollégiumba, hogy találkoztunk és azóta is tart a baráti kapcsolat, a közös és nemes munka. Köszönjük kedves szülők, hogy ránk bíztátok gyermekeiteket, akik, mint látjátok, igazi férfiakká váltak ez idő alatt, míg itt voltak a kollégiumban. Köszönet a kollégistáinknak is, akik közreműködtetek a nevelőkkel, akik fáradságot nem ismerve rendelkezésre álltatok, ha segítségre volt szükség. Köszönet azoknak, akik a szabadidejüket is feláldozták, hogy többféle munkát időben lehetett elvégezni" - mondta beszédében az atya.

Halász Angéla, a leánykollégium nevelője is köszöntötte az egybegyűlteket, illetve a leányokat.

"Elérkezett a nap, hogy el kell engedjünk benneteket az igazi Nagybetűs Életbe, de a mai nap még nem a búcsúzásé, hiszen középiskolai tanulmányaitokat még nem fejeztétek be. Küzdelmes napok várnak rátok, de ha Isten segítségében kitartóan hisztek, akkor mindig szilárdan tudtok állni, bármilyen megpróbáltatás ér benneteket. Bármerre is sodor benneteket az élet ne feledjétek az itt töltött időt, a sok szép közös élményt és azt, hogy e kis szórvány közösségben mindig azon voltunk, vagyunk és leszünk is, hogy magyarságunkat, nyelvünket, kultúránkat és hitünket minél tovább ápoljuk, megőrizzük" - mondta a nevelőtanár.

A lányok nevében Csillag Anita mondott beszédet, a fiúkat pedig ezen az ünnepségen Móric Dávid képviselte, ő mondott köszöntőt. Hagyományosan egy-egy klipet készítettek a harmadikosok a végzősök legsikeresebb, legviccesebb fotóiból, amit le is vetítettek a nagyközönség előtt.

Az első bálozók tánca volt az est fénypontja, majd a lányok, fiúk a következő táncot a szüleiknek ajánlották fel. Az est tánccal, barátkozással, szórakozással folytatódott.

Kónya-Kovács Otília
Megemlékezést tartottak ma az újvidéki vasútállomáson történt tragédia kétéves évfordulója alkalmából. Az esemény, amelyen a becslések szerint több tízezer ember vett részt, 16 perces néma főhajtással kezdődött, majd a megemlékező műsor és a beszédek következtek. A műsor végén a tragédia helyszínén...
2026. NOVEMBER 1.
[ 13:04 ]
Ma Újvidéken megemlékezést tartanak a vasútállomás előtetője leomlásának második évfordulóján. A 16 ember halálát okozó tragédiáért még senkit sem vontak felelősségre. A megemlékezés 11 óra 52 perckor kezdődik, amikor a polgárok tizenhat perces csenddel róják le kegyeletüket az áldozatok előtt. A tervek szerint...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:56 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó