Vajdaság
Zombor még mindig a vajdasági magyarság egyik fővárosa
A magyar közösség megünnepelte a város napját
Betűméret:             

Nyugat-Bácska Vajdaság azon régiói közé tartozik, ahol drámaian csökken a magyar lakosok száma. Éppen ezért, minden olyan alkalmat meg kell ragadni, amely az összetartozás élményét erősíti. Legyen ez például egy közös ünnepség, mint amilyen Zombor város napja. A jeles esemény alkalmából a helybéliek már második éve magyar nyelvű programokat is szerveznek. „Azzal, hogy egy közösség hagyományt teremt, jövőt is épít” – hangzott el a szombat esti városnapi ünnepségen.

Zombort Mária Terézia emelte szabad királyi várossá. A helyi polgárság 1749. február 17-én kapta meg a város státusát igazoló okiratot. A zombori magyarság a Magyar Polgári Kaszinó nagytermében megtartott ünnepséggel emlékezett meg a jeles eseményről.

Pelt Ilona, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke: Igyekszünk hagyományt teremteni ebből az ünnepségből, hiszen meggyőződéssel tudom mondani, hogy van magyarság ebben a régióban, akik nagyon szívesen eljönnek erre az alkalomra, megéljük együtt ünnepünket, és úgy gondolom, ebben a rohanó világban nagyon fontos megállni, átgondolni és visszagondolni egy kicsikét a múltba, a jelent értelmezni, és új terveket szőni a jövőre.

A rendezvény mottója egy Széchenyi-idézet volt: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn.”

Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke: Zombornak a nemzeti összetétele nem olyan, mint 100 éve volt, de ennek ellenére Zombor még mindig a vajdasági magyarság egyik fővárosa, hiszen Schweidel József, Kis Lajos, Bosnyák Ernő szülővárosáról beszélünk, és nagyon fontos, hogy a nyugat-bácskai magyarság igyekszik Zombornak a patináját megőrizni, és hogy egyáltalán, hogy őrzi a magyarságát, az anyanyelvünket, kultúránkat.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke: Az óvodától tényleg mindent megtettünk az utóbbi években, hogy magyar csoportok jöjjenek létre, hogy az iskolába induló gyerekek szülei úgy döntsenek, hogy anyanyelvükön tanuljanak tovább ezek a fiatalok, a középiskolai hálózatért mindent megpróbálunk tenni. És hát itt van a Magyar Polgári Kaszinóban a Pécsi Egyetem kihelyezett konzultációs központja is, és ha átgondoljuk, azt hiszem, hogy soha ekkora alkalom, lehetőség nem volt, az ember szíve ilyenkor csak azért fáj, hogy ha mindez 30 éve történt volna, akkor hol lehetnénk ma.

A zombori magyarság számbéli megfogyatkozása ellenére is igyekszik őrizni múltját és ápolni hagyományait. (RTV)

Az önkormányzat által szervezett központi rendezvényen egyebek között az első zombori rendezett park létrehozásáról emlékeztek meg, valamint a zombori Énekes Társaság történetét is bemutatták a hétfői ünnepségen.

Zombort 1749-ben emelte szabad királyi városi rangra Mária Terézia, 150 ezer arany ellenében. A zombori színházban erről emlékeztek hétfőn, az önkormányzati központi rendezvényen, valamint a zombori Énekes Társaság történetét is bemutatták. (Pannon RTV)

A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó