Vajdaság
Újabb három fertőzött Szabadkán
Betűméret:             

Az elmúlt három napban Szabadkán újabb három személynél állapították meg a koronavírus jelenlétét. Házi karanténban 253-an tartózkodnak. Dr. Nebojša Bohucki járványügyi szakorvos úgy véli, hogy az elkövetkező napokban is számítani lehet a fertőzöttek számának enyhe növekedésére, ennek ellenére a járványügyi helyzet a városban stabilnak mondható, írja a Subotica.com portál. Az epidemiológus arra számít, hogy a melegebb napok megérkezésével a vírus is gyengülni fog, bár erre vonatkozó tapasztalatunk még nincs.

Azok a polgárok, akik bármilyen okból kifolyólag teszteltetni akarják magukat koronavírusra, megtehetik azt a Közegészségügyi Intézetben. A teszt ára 6000 dinár. Kiskorúaknak és egyetemistáknak, akik külföldre utaznak tanulmányaik miatt és szükséges a teszt a határátlépéshez, díjtalanul elvégzik a tesztelést. A mintavétel néhány perc, az eredményre pedig egy-két napot kell várni. A Közegészségügyi Intézetben reggel 7 és 9 óra között végzik a tesztelést. Kérik a polgárokat, hogy már előre fizessék be a pénzt a folyószámlára, s viseljenek védőmaszkot és gumikesztyűt. A maszkot csak a törlet elvégzésekor szabad levenni pár másodpercre.

Szabadka egyébként már a régi képét mutatja azzal, hogy viszonylag sokan viselnek maszkot, néhányan kesztyűt is. A kisbajmoki árupiacon, közismertebb nevén bolhapiacon ismét annyian vannak, minta mennyien a járvány előtt voltak. Nagy a kínálat ruházati cikkekből, friss primőr áruból. Kevesebb a húskészítmény és a sajt, de az árusok a magyarországi termékeket igyekeztek hazaiakkal helyettesíteni. Az árak sem emelkedtek, legalábbis nem lehet észlelni nagyobb növekedést.

N. E.
Megemlékezést tartottak ma az újvidéki vasútállomáson történt tragédia kétéves évfordulója alkalmából. Az esemény, amelyen a becslések szerint több tízezer ember vett részt, 16 perces néma főhajtással kezdődött, majd a megemlékező műsor és a beszédek következtek. A műsor végén a tragédia helyszínén...
2026. NOVEMBER 1.
[ 13:04 ]
Ma Újvidéken megemlékezést tartanak a vasútállomás előtetője leomlásának második évfordulóján. A 16 ember halálát okozó tragédiáért még senkit sem vontak felelősségre. A megemlékezés 11 óra 52 perckor kezdődik, amikor a polgárok tizenhat perces csenddel róják le kegyeletüket az áldozatok előtt. A tervek szerint...
2026. NOVEMBER 1.
[ 8:56 ]
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó