Vajdaság
Csökkent a házasságkötések száma Magyarkanizsa községben
Betűméret:             

Magyarkanizsa községben is jelentősen csökkent a házasságkötések száma tavaly. A koronavírus- járvány jócskán közbeszólt a házasodni vágyóknak, többen későbbi időpontra tették át a nagy napot, de olyanok is akadtak, akik a korlátozások ellenére összeházasodtak.

Az oromi anyakönyvi kerületben is lecsökkent az esküvők száma az elmúlt évben. Lékó Róbert oromi anyakönyvezető elmondta, hogy mindössze 6 házasságot kötöttek tavaly, ez pedig jelentősen kevesebb a 2019-es évhez képest, akkor ugyanis 22 pár kelt egybe.

- Számos esküvőt lemondtak. Ide tartozik most Oromhoz Oromhegyes, Tóthfalu, Velebit, ezeken a településeken mindössze 6 esküvő volt, az idei évre eddig csak egyet jelentettek be.

A magyarkanizsai anyakönyvi kerületben a 2019-es évben 80 házasságkötés volt, a 2020-as évben pedig mindössze 61 pár esküdött meg. Vajda Katalin magyarkanizsai anyakönyvezető-helyettes elmondta, hogy az idei évben eddig két házasságot kötöttek meg és 10 bejegyzett esküvő terveznek.

- 25 olyan esetünk volt, ahol a házasulandók elhalasztották a házasságkötésük időpontját. Voltak olyanok is, akik még tavaly megtartották, tehát a tavaszra vagy kora nyárra tervezett esküvőjüket a késő őszre halasztották, ők betartották az éppen aktuális óvintézkedéseket.

Az anyakönyvezető-helyettes hozzátette, hogy a jelenlegi korlátozások értelmében jelenleg 5 személy vehet részt a házasságkötésen, valamint kötelező a maszk viselés és a 1,5 méteres távolságtartás is.

Korom Sarolta
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó