Vajdaság
Bačkosutfalvi buli

Az alábbi cikket egy bácskossuthfalvi lakos küldte el szerkesztőségünknek abból az alkalomból, hogy zajlik a kampány a június 13-ai helyi közösségi választások előtt, s e kampány keretében a helyi szinten is győzelemre törő Szerb Haladó Párt a minap zajos pártrendezvényt tartott a településen, s ünnepelte a sikeres aláírásgyűjtést, a jelöltlista átadását. Olvasónk arra kérte szerkesztőségünket, hogy tegyük közzé az írását. Íme:

Május 27-én óriási buli volt Bácskossuthfalván a központban. A nagy vigadalom zenével járt, valamint sok vendég is volt, talán bőven többen voltak a nem bácskossuthfalviak. Helyi suttogások szerint két busszal is érkeztek más fia-borjai.

Na de mire ez a nagy szórakozás, ha a helyiek nem is nagyon vettek részt benne? Sőt, a szemöldökük leszaladt volna a homlokukról, ha ez lehetséges lenne, amikor meglátták a szórakozó embereket. A Szerb Haladó Párt ünnepelt, hogy hétszáz támogató aláírást gyűjtöttek, és a nagy hangzavarban az egykori községháza, ma helyi közösség, épületébe vitték, hogy a támogatói ívek leadásával biztosítsák az indulásukat a helyi közösség választásán. Akkora hangzavart csaptak, hogy még a mindig nagyszájú Délhír portált is megijesztették, ők meg rögtön le is hoztak egy cikket arról, hogy mennyire tragikus a helyzet az 1786-ban 334 családdal betelepült kun faluban. Természetesen szokásukhoz híven nem maradt el a jó véemesz-ezés sem. Nézzünk csak mögé a dolgoknak: mire is volt jó ez az „erődemonstrációs” cirkuszi mutatvány? Mik a tények és a mögöttük álló eredeti információ?

1. Hétszáz támogatói aláírást gyűjtöttek, a faluban az terjed, hogy a piaci szerdai napon gyűjtötte ezt össze a párt, pénzzel honorálva a támogatói ív aláírását. Ha ez valóban igaz, akkor egy szerdai piaci napon egy falubeli kis nyugdíjas azért az 1-2 ezer dinárért aláír, hiszen úgy van vele, választáson úgysem rájuk fogok szavazni.

2. A képeken jól mutat a sok ember, akikkel közösen viszik a bejelentő íveket. De ha a helyi ránéz ezekre, mit lát? Pár moravicai mögött ismeretlen emberek, akik nem is helyiek voltak. Ez már rögtön árnyalja a képet.

3. A moravicai nem fog a Szerb Haladó Pártra x-elni, mivel ez a párt nem tett érdemben eddig a településért semmit. Szavazatokat faadománnyal és pénzzel szeretné megvenni a helyi szóbeszéd szerint, de a helyieknek többet jelent a közösség homogenitása, mint hogy a haladók elrontsák azt az évtizedes fejlődést, amin a kis település átment.

Azok a magyarok, akik pedig feliratkoztak erre a listára, gondolkozzanak el: érdemes-e olyan listán fent lenni, amely párt nem a vajdasági magyar érdekeket akarja megvalósítani, hanem tágabb Szerbiáét? A székelyföldi Marosvásárhelyen, amikor román polgármestere lett a városnak 2000-ben, szinte megállt az idő, legfőképp a magyarok számára. Marosvásárhely az utóbbi évtizedekben majdhogynem semmit nem fejlődött, rengeteg fát vágtak ki, megnőtt a munkanélküliség, nőtt az elvándorlás aránya (főképp a magyarok körében) mire az újonnan megválasztott polgármester, Soós Zoltán lehetőséget kapott. A kisebbségi magyar jogokat csak a VMSZ tudja érvényesíteni, mint amilyen a szabad nyelvhasználat, a magyar kultúránk fejlesztése, az is fontos, hogy a falunak befolyt pénz a helyiek érdekét szolgálja, ne pedig az ország többségét képviselő haladók érdekeit. Bácskossuthfalva lakosságának 86 százaléka magyar, hiba volna kiengedni a kezei közül a magyar önkormányzatot. Ez most rajtunk múlik!

Német Klaudió
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Realista
2021. JÚNIUS 14. [ 18:29 ]

A választási eredményt látva szerintem elment a kedvük a további ilyen akcióktól....


Német Klaudió
2021. JÚNIUS 14. [ 15:20 ]

Kedves Hungarus. A Moravica nem titoista-jugoszlávos. Olvasson kicsit jobban utána.


Hungarus
2021. JÚNIUS 14. [ 13:57 ]

Ha a szerbek is Bačkošutfalvának nevezik a falut, akkor nem értem, a helyi magyarok miért ragszkodnak akkora titoista-jugoszlávos berögződéssel a Moravica elnevezéshez.

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2021. JÚNIUS 14. [ 15:04 ]
Nem így nevezik, hanem így írták le. Pontosabban: ahogyan a címben szerepel.

istván
2021. JÚNIUS 5. [ 20:38 ]

Drága "halado" ! Örömmel tölt el, ha nem magyar az anyanyelved, és ilyen jól beszélsz magyarul. Megérdemelsz egy képviselői helyet a haladóknál, biztos vagyok benne, hogy szívvel-lélekkel tudnád képviselni a magyar közösség érdekét is. Ha viszont magyar az anyanyelved, akkor isten-őrizzen tőled, hogy bármilyen szinten politikai befolyásod legyen.


halado
2021. JÚNIUS 5. [ 13:44 ]

Eleg szomoru ez akkor, ha nem hiba, hanem a másik nemzet kigunyolása akar lenni.

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2021. JÚNIUS 5. [ 20:34 ]
Kedves haladó! Szó sincs gúnyról, pláne nem egy nemzet gúnyolásáról, hanem a természetes elvárásról, hogy a nem magyarok is le tudják írni a település nevét magyarul, ha éppen magyarul akarják megnevezni. Ugye mennyire bántja az ember szemét ez az öszvér írás? Ezen is lehet szomorkodni.

halado
2021. JÚNIUS 5. [ 11:14 ]

Ez nem is erről szól, amiről itt vitatkoznk. Haladó és VMSZ barátok, koalíció van Topolyán, Bácskossuthfalván meg nem akarják őket felvenni a listára, pedig egy - két helyt megérdemelnének. De mind kell nekik a hely, pedig ha más is bejut, akkor talán jobbn lehet dolgozni és a gyanú sem merül fel, hogy van viszaélés. Mindent megcsinának előre, már a szavazás eredményi is meg vannak írva, azt is beszélik, de ez nem jó snkinek. Főleg a polgároknak nem jó, ha nincs kontrol. A szerkeztő meg észrevehete volna, hogy a cim is hibás, nem magyarul van.

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2021. JÚNIUS 5. [ 12:13 ]
A szerkesztő természetesen észrevette, hogy a cím nem magyarul van. :) Talán majd ön is észreveszi, hogy miért van így.

Üzenet haza
2021. JÚNIUS 4. [ 9:06 ]

A Magyar Kormány felelőssége lesz az, hogy a nagy "összeborulás" eredményeképpen magyar települések kerülnek idegen irányítás alá. Az adai "haladók" (micsoda megtévesztő elnevezés) már a múltkor is Orbán Viktor nevével kampányoltak... A helyieknek magas szintű tudatról kell tanúbizonyságot tenni a szavazáskor, mert mégiscsak Ők döntik el a kérdést. Ha Bácskossuthfalva is elesik, akkor a nemzetünkbe vetett hitünk gyengülni fog. Bocsánat, ez a legjobb Magyar kormány amit tudunk adni Nektek. Ettől csak rosszabb jöhet.


olvasó
2021. JÚNIUS 3. [ 19:36 ]

Idézem Diót: "...a házaló aktivistákra nem volt különösebb panasz, leszámítva, hogy több polgárt is megtévesztettek, így jutván aláíráshoz." Hogyan is állunk akkor azzal a kitűnő szerb-magyar viszonnyal? A szavazás végeredményéről pedig ne legyen illúziónk: alighanem le van már vajazva, ám a koreográfiához kellett a szerb haladó listát támogató minél nagyobb számú magyar aláíró is.


Dió
2021. JÚNIUS 1. [ 14:37 ]

Az összeesküvés elméletekkel nem foglalkoznék. A jelen idők valósága a kitűnő szerb-magyar viszony, ami elsődleges érdek minden itt élő számára. Ezzel élcelődni több mint izléstelen. A demokrácia szélesre tárt kapuján bárki bemehet, aki a játékszabályokat betartja. Igaz, hogy sokunknak meglepetést okozott az, hogy az SZHP túlzott erődemonstrációt mutatott, de ez egy kampány során nem ritka jelenség. A tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni, hogy a házaló aktivistáikra nem volt különösebb panasz, leszámítva, hogy több polgárt is megtévesztettek, így jutván aláíráshoz. Ami a tanácsjelöltek listáját illeti, hiányolom róla azon személyek nevét, akik mindennel elégedetlenek, mindent támadnak ami a faluban történik, mivel szerintük mindenki korrupt, hazudik, lop, csal..Itt lett volna számukra a változtatás lehetősége és nem éltek vele.. Ez számomra azt is jelenti, hogy elfogyott a "muníció" vagy gyanítom, nem is volt! Hiszem, hogy a morovici ember a döntés napján tudja és teszi a dolgát.


Mattheus
2021. JÚNIUS 1. [ 12:14 ]

Szerintem a módszerek zavarják leginkább a helybeliek többségét. Nem szeretnék, ha valamilyen csalafintasággal nem magyar párt lenne a győztes.


halado
2021. JÚNIUS 1. [ 11:57 ]

De miért zavar beneteket, ha más is indul. Miér kiabáltok csunyákat a koaliciós partnerre? Miér szeretnétek úgy nyerni, hogy más nem is indul, ti meg közpénzből kampányótok? Aztán nem kell csinálni semmit, csak jó piezeket fölvenni? Topolya községben is a haladók intéznek mindent, ti meg dicsekedtek vele, meg se hijátok őket sehova. Pedig a legtöbb még állam nyelven sem beszél, nem hogy intézzen valamit. Nem szép ráfogni, hogy csöcselék, börtönböl jött, mer nem is igaz.


Realista
2021. MÁJUS 31. [ 9:27 ]

A csőcselék úgy érzi eljött az ő ideje!


Garai László
2021. MÁJUS 30. [ 23:00 ]

A jó magyar-szerb kapcsolatoknak még jobbaknak kell lenniük, s ha a magyar külügyminiszter és miniszterelnök ezért sokat tesz, nem hibáztathatók amiatt, hogy a bácskossutfalviak egy része saját nemzetiségi pártja helyett a Szerb Haladókat támogatja aláírásával.


olvasó
2021. MÁJUS 30. [ 19:55 ]

Attól tartok, hogy ez az egész már jó előre le van zsírozva. Sosem volt könnyebb szavazatokat hamisítani, mint most.


Béla
2021. MÁJUS 30. [ 17:45 ]

Tisztelt cikkiró,hát nem az Önök koaliciós partnerei csinálták a bulit?Mert,ha igen,akkor miért nehezményezi,hisz"soha nem voltunk még ekkora barátságban",stb.....


@Eumaiosz
2021. MÁJUS 30. [ 16:49 ]

"Végül a dobolók között olyan szóbeszéd is volt, hogy kinézték az új templom helyét." De lehet, hogy a mecsetét is, mert arra is van igény a fű alatt betelepülő iszlám vallásúak részéről. A buli még csak most kezdődik, ez csak kis ízelítő abból, ami majd történni fog a jövőben. Sajnálom a gyerekeinket... Mi talán még kihúzunk pár évtizedet, de ők már nem fognak. Itt nem. A kisebbség elsöpri a többséget. Akkora közöttük a primitivizmus, gyűlölet, hogy normális ember nem tud huzamos ideig megmaradni melletük. A legszebb az egészben, hogy a csürhe élére nemzetünk árulói álltak.


Pontosító
2021. MÁJUS 30. [ 15:44 ]

Szerecsenmosdatás legfelső fokon. Ettől a tények még tények maradnak. Mindkét hozzászólónak igaza van.


istván
2021. MÁJUS 30. [ 12:08 ]

Nem lehet, hogy az aláírók jóhiszeműleg írtak alá, teljes bizalommal, merthogy a magyar külügyminiszter is táncikálással demontstrálta a barátságot az SzHP kampánybuliján? A magyar miniszterelnök, ha jól emlékszem, teljes mellszélességgel támogatta a pártot választás idején, valami olyan is elhangzott, "hogy ha én szerb lennék, a haladókra szavaznák ..." A VMSz kolalíciós partner, az elért sikereket Magyarország és Szerbia megbékélésében, együttműködésében a partnerség segítette. A két ország kormányfőjének, kormányának kapcsolata soha nem tapasztalt jó viszony jellemzi. Most akkor attól kell tartani, hogy visszanyal a fagyi?


Eumaiosz
2021. MÁJUS 30. [ 11:50 ]

Erődemonstráció volt! Egyben jövőbe intő jel, de tragédia is ennek a pici falunak (itteni magyar falvaknak). Először is mivel kinyírta/ellehetetlenítette a kritikusait, a VMSz ebbe a faluba, utóbbi időben csak az X-ek begyűjtésére jött. Elkényelmesedett. Én elhiszem, hogy (nagyon) jó ma vajdasági magyar jogásznak lenni, de ezt itt a faluban nemigen érezni. A 700 aláírást nem lehet lesöpörni azzal, hogy megélhetési (betörő) kisebbségiek, betelepítettek, megtévesztettek. A leszegényedés óriási, nem lehet (csak) anyaországi támogatásból lassítani. A leépített munkahelyekre strukturális alternatívát nem látni. Sajnos a krumpliorrú vajda hatalma alatt kevesebben mentek el, mint amióta a fő érdekvédelmünk autokrata kultuszközpontú lett. Rengetegen elmentek, akik szavazatukért nem akartak nyomormorzsákért megalkudni. Végül a dobolók között olyan szóbeszéd is volt, hogy kinézték az új templom helyét.


Lenin
2021. MÁJUS 30. [ 11:39 ]

Hát lenne is nyilván meglepetés, ha a magyar nyelvű ülések és jegyzőkönyvek helyett most néhány haladó képviselő miatt ez megváltozna. Meg ismét előjönne az iskola kérdése, miért utaznak az ő gyerekeik máshova, stb...


Besnyi Károly
2021. MÁJUS 29. [ 22:53 ]

Az erődemonstráció leblokkolta az embereket. Félelem lett érezhető. Bemutatták azt a politikai erőt, ami mögöttük áll. Lehet hogy vidéki aktivisták voltak, de hatásukra moroviciak irtak nekik alá. 700-an! Figyelmeztető. Ideje felébredni. Egyébként a választási bízottságnak mi a véleménye a kétnyelvűségről? És a jelölteknek? Mi, választók 13-án mondjuk el a véleményünket. Minden morovoci szavazzon! Akkor helyére kerülnek a dolgok.


Marx
2021. MÁJUS 29. [ 22:04 ]

Nagyon leegyszerűsített helyzetkép... Ha ismeretlen valakik egy félig üres faluban 700 aláírást összeszednek, mindegy milyen módszerrel, miközben a VMSZ és mások is gyűjenek, az egyáltalán nem naív dolog! A megtévesztetteket leszámítva, az ő szavazóik maximálisan fegyelmezettek és a szavazáskor is ott lesznek, a falu nekik semmit sem jelent, csak a saját személyes érdekük (nem tősgyökeresek, nem magyarok, stb.). A többsségi nemzet tagjai meg jórészt külföldön vannak, a maradék meg apátiában, az esetek többségében nem is szavaznak.


A bácskossuthfalvi helyi közösségi választáson a 18 képviselői hely egyikére 35 személy pályázott. A faluban voltak olyan jelöltek, akik hangos kampányt folytattak, ami helyi közösségi választások esetében nem szokványos. Az első, egyelőre nem hivatalos eredmények szerint a tanács tagjai kivétel nélkül a VMSZ által is...
2021. JÚNIUS 14.
[ 8:41 ]
Vasárnap nagyon sokan keresték fel a szombati tragédia helyszínét, a Kishegyes–Kúla-csatorna azon partszakaszát, ahol két tizenéves lelte halálát szombat délután. Tavaly fiatalok egy csoportja a csatorna egy távolabbi részén gépkocsival landolt a csatornában. Akkor ott hárman vesztették életüket. Egy 16 és egy 14 éves...
2021. JÚNIUS 13.
[ 19:29 ]
Tomislav Momirović építésügyi miniszter, Nebojša Šurlan, a Szerbiai Vasutak infrastruktúráért felelős vezérigazgatója, illetve Krsto Dubroja, a beruházás kivitelezéséért felelős Karin Komerc MD és az RZD International konzorciumának képviselője aláírták a Szabadka - Horgos vasút felújításáról szóló szerződést,...
2021. JÚNIUS 13.
[ 15:41 ]
Beolvasás folyamatban