Vajdaság
Zenevonat és még sok meglepetés a magyarkanizsai Szent István-napon
Betűméret:             

Magyarkanizsa Önkormányzata az idén újból méltó módon, közösségi programok szervezésével ünnepli meg Szent István napját és tartja meg az Újkenyér- ünnepét. A tervezett összeállítás igen gazdag, színes, s kicsinek és nagynak egyaránt kínál minőségi időtöltést. A részletes programot kedden sajtótájékoztatón ismertette Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja.

Az alkalmi programok már szombaton megkezdődnek, a hagyomány szerint egy kiállítással a Dobó Tihamér Képtárban. A tárlat címe: Világéletemben fonytam a vesszőt... Már a cím is arra utal, hogy kosárfonóknak állít emléket ez a kiállítás, mégpedig a martonosi kosárfonóknak. A helybeli Mortinus Faluvédő Egyesületnek és a Testvériség Művelődési Társulatnak köszönhetően kerülhet sor a tárlatmegnyitóra szombaton, 18 órakor.

A rendezvény fő napján, vasárnap szintén a hagyományokat követték a programok összeállításakor a szervezők. Reggel fél 9-kor először a katolikus templomban szentelik meg az új kenyeret, majd a pravoszláv templomban 9.45-kor.

A délutáni programokra a családokat, gyerekeket, fiatalokat, időseket egyaránt várják. A város főterén mindenki kedvére szóló, színes összeállítás lesz. 17 órakor a legkisebbeknek Kerekítő címmel ölbéli foglalkozásokat rendeznek. A nagyobbaknak ügyességi vetélkedőket, kézműves foglalkozásokat terveznek. Szülők és gyerekek színvonalasan tudják eltölteni a vasárnap délutánt, mondta Vranić Váradi Lívia.

Az első koncert vasárnap 18.30-kor kezdődik majd. A szabadkai ContraBayando együttes lép fel, amely igen változatos zenei repertoárral rendelkezik, s amelyet harmonikán, nagybőgőn és dobokon adnak elő.

- A legszebb kenyér verseny eredményhirdetése 19.30-kor következik. Az önkormányzat minden évben meghirdeti ezt a versenyt, amelynek az a célja, hogy megtaláljuk a valóban legszebb kenyeret. A háziasszonyok is bizonyára begyakorolták már a kenyérsütés technikáját, vannak saját praktikáik, arra buzdítom őket, hogy nevezzenek be ők is. Három kategória van: a magánszemélyek, a művelődési egyesületek kategóriája és a professzionális, azaz a pékek kategóriája. A legjobb kenyerekért szerény pénznyeremény jár. A díjkiosztót kiegészítjük köszönőoklevelek átadásával. Azon adományozóknak jár majd köszönet, akik búza felajánlásaikkal hozzájárultak a Magyarok Kenyere program megvalósulásához. Mivel sokan vannak, akik búzát ajánlottak fel, ezért ők a Szent István ünnepség színpadján kapják meg köszönőokleveleiket - magyarázta a szervező.

Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően idén egy picit később, 19.45-kor kerül sor az új kenyér megszegésére, a polgármesteri köszöntőre és a kenyér szétosztására. Mindennek az az oka, hogy utána ne kelljen sokat várni az est fénypontjára, a Zenevonat Szuperkoncertre az LGT slágereivel. Először lépnek majd fel Vajdaságban. Közreműködnek: Karácsony János (az LGT gitárosa), Solti János (az LGT dobosa), Heincz Gábor Biga, Veres Mónika Nika, az Abrakazabra zenekar. A program 22 órakor az ünnepi tűzijátékkal fejeződik be.

A rendezvény idén is útlezárással jár, ezért a városháza előtti útszakaszra egészen a Jovan Jovanović Zmaj utcáig nem lehet behajtani vasárnap hajnali 5 órától hétfő hajnali 5 óráig. A szervezők a polgárok megértését kérik.

Magyarkanizsa önkormányzata minden érdeklődőt vár az újra közösségi formában megrendezendő Szent István-napra és Újkenyér-ünnepre.

Németh Ernő
Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megítélése szerint Kovács Elvira (VMSZ) a tegnap esti, N1-nek adott nyilatkozatában a sorok között megerősítette, hogy a VMSZ a választások után is folytatná az SNS-szel való együttműködést. Kovács szavai szerint a VMSZ elégedett az SNS-szel való együttműködéssel,...
2026. OKTÓBER 14.
[ 9:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó