1956-ban a magyar forradalom letörése után megindult a menekülthullám. A hazájuk elhagyására kényszerülő tömegek egy jelentős része Horgos környékén lépte át a határt. A falu központjában 2015-ben avattak fel egy emléktáblát, amit azóta október 23-án minden évben megkoszorúznak.

- Mi lehet annak a mozgatója, hogy egy kicsinnyé tett ország fiataljai először zászlókkal, békésen szembe fordulnak a 20 század egyik legkegyetlenebb diktatúrájával, majd pár nappal később a fiatal srácok és lányok a világ egyik legnagyobb katonai erejével indulnak küzdelembe? – tette fel a kérdést ünnepi beszédében Vass Zoltán horgosi történész, a magyarkanizsai önkormányzat tagja. - Vajon ők nem féltették az életüket? Egy résztvevőnek, akkor 16 éves srácnak tettem fel ezt a kérdést. A válaszában egyáltalán nem a magasztos eszméket, nem a megfoghatatlant próbálta megfogalmazni. Egyszerűen csak annyit mondott: a Rákosi éra olyan borzasztó terrorban tartotta a szabadsághoz szokott magyarokat, hogy ahhoz képest a haláltól sem féltek, csak egyszer legyen már vége. Vagy így, vagy úgy! Persze ezek a fiatalok nem tudhatták, hogy az ereje teljében levő szovjeteknek eszük ágában sincs elengedni Pannónia közepét a halálos ölelésből. A forradalom élére keveredett reform kommunistának vélt Nagy Imre sem ismerte kellőképp elvtársait. Pedig emlékezhetett volna a Rajk perre, sejthette, hogy az elvtársak gond nélkül bárkit bármikor beáldoznak, és az elhajlóknak vagy az azoknak kikiáltottaknak a büntetése rendszerint a halál.

Vass Zoltán elmondta, hogy érdekes szerepe volt a magyar forradalom eltiprásában Titonak is. A forradalmárok balos része őt tekintette a mentornak. Jugoszlávia volt számukra az emberarcú szocializmus. Tito elvtárs nem is tudott kezdetben mit kezdeni a helyzettel, de végül áldását adta a szovjeteknek a forradalom eltiprásához, miután Magyarország bejelentette a többpártrendszert.

- 1956-ban leckét kapott a magyarság: csakis önmagára számíthat! Ami pedig Horgost illeti? 1956-ban Horgos, mint határ menti község kivette a részét a menekültek fogadásából. Horgoson 2015 óta ismét jelen vannak a menekültek, de most egészen más irányból, egészen más céllal, és egészen másként viselkedve érkeznek. Míg 1956-ban a jugoszláv kommunista hatalom arra nagyon ügyelt, hogy a helyiek lehetőleg ne érintkezzenek a magyar menekültekkel, addig ma úgy érezzük, megfeledkeztek rólunk, és a mai migránsok sáska módjára lepnek el bennünket. A 21. századra annyi változott 56-hoz képest, hogy segítségben alig bízhatunk, szinte csak magunkra és a kitartásunkra számíthatunk. Picit hasonlóan ahhoz, mint ahogyan a forradalmár fiatalok, a pesti srácok is esetleg csak néhány jó szót kaptak ’56-ban nyugatról – fogalmazott Vass Zoltán.

A rövid történelmi visszatekintés után megkoszorúzták az emléktáblát. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében Banyovszki Anna konzul, az MNT nevében Paskó Csaba, a végrehajtó bizottság tagja, Magyarkanizsa Önkormányzata nevében Fejsztámer Róbert polgármester és Vörös Turu Anita tanácstag, a VMSZ magyarkanizsai községi szervezete nevében Huzsvár Ervin és Lackó Róbert, a VMSZ horgosi helyi szervezete nevében Rövid Jenő és Fekete Zsanett, Horgos Helyi Közösség képviseletében pedig Tóth Zoltán, a tanács elnöke és Sors Róbert helyezték el a megemlékezés virágait.

Az alkalmi műsorban a helyi általános iskola diákjai léptek fel.