Vajdaság
Szabadka: Több nyelvet is beszélő népszámlálási biztosok jelentkezését várják
Betűméret:             

Október 1. és 31. között tartják meg Szerbiában a népszámlálást. A polgároknak nyilatkozniuk kell állampolgárságukról, családi állapotukról, gyermekeik számáról, gazdasági aktivitásaikról, iskolai végzettségükről, nemzetiségükről, anyanyelvükről, vallási felekezeti hovatartozásukról, hangzott el azon a szabadkai sajtótájékoztatón, amelyet a népszámlálás kapcsán tartottak. A polgároknak nyilatkozniuk kell arról is, hogy valamilyen testi fogyaték megnehezíti-e mindennapjaikat, illetve, hogy miként utaznak a munkahelyükre, illetve az iskolába, írja a Subotica.com portál.

Marija Ušumović Davčik, a városi közigazgatás vezetője, s egyben a szabadkai népszámlálási bizottság elnöke elmondta, hogy már megkezdték az előkészületeket a népszámlálás lebonyolítására. Kiírták a pályázatot, amelyen azokat a személyeket keresik, akik a népszámlálást végző személyeket képezik majd ki a feladatra. A pályázat július 3-áig van nyitva. Az érdeklődőknek, akik megfelelnek a követelményeknek, a Köztársasági Statisztikai Intézet webes alkalmazásán keresztül kell jelentkezniük, s ha kiválasztásra kerülnek, képzésen vesznek részt, ami egy tesztírással zárul. Szabadkán 42 kiképzőre lesz majd szükség, illetve pár tartalékszemélyre. Hamarosan kiírják a pályázatot maguknak a kérdezőbiztosoknak a jelentkezésére is. Ez a pályázat július 22. és augusztus 5. között lesz nyitva, s ugyancsak az Interneten lehet majd jelentkezni. Szabadkán 282 kérdezőbiztos alkalmazását tervezik, de esetükben is szükség lesz tartalékos személyekre is.

A népszámlálás során újdonság lesz, hogy az adatok rögzítése nem papíralapon történik, hanem egy applikáció segítségével, amely kimondottan erre az alkalomra készült.

Sanda Usorac, a szabadkai népszámlálási bizottság elnökének helyettese hozzátette, hogy az adatok védelme biztosított, amiket azonnal tovább küldenek a Köztársasági Statisztikai Intézetnek feldolgozásra. A népszámlálás első adatait november 30-án teszik majd közzé.

Kérik a polgárokat, hogy elsősorban olyanok jelentkezzenek kérdezőbiztosnak, akik több nyelven is beszélnek, ami a többnemzetiségű környezetekben nagyon fontos, mondta Svetislav Milanković, a népszámlálási bizottság horvát tagja.

Arra kérik továbbá a polgárokat, hogy fogadják bizalommal a népszámlálási biztosokat, működjenek együtt velük, mert nagyon fontosak azok az adatok, amelyek ezáltal kerülnek majd megállapításra.

N. E.
Távoktatás bevezetését kezdeményezi az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium vezetése – jelentette be Radivoje P. Stojković igazgató. Indoklása szerint az iskolában kialakult helyzet veszélyezteti a diákok és a dolgozók biztonságát. Az igazgató azt is kérni fogja az illetékes szervektől, hogy több személlyel, köztük...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 13:35 ]
Szeptemberben, de legkésőbb október elején elindulhat a forgalom a Belgrád–Budapest vasútvonalon – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő észak-bácskai körútja során. Palicson arról is beszélt, hogy szeptember közepén szerződést írnak alá egy autóipari vállalattal, amely Szabadkán telepedik le, és 200...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 13:23 ]
Jelenleg tizenegy, nyugat-nílusi vírussal fertőzött beteget kezelnek a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban. Mindegyiküknél a betegség súlyos, idegrendszert érintő formája alakult ki – közölte Vesna Turkulov, az intézmény igazgatója a Vajdasági RTV-nek. A fertőzés következtében a kórházban ápolt betegeknél...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó