Vajdaság
Vöröskereszt tábor Magyarkanizsán
Betűméret:             

Közel ötven fiatal vesz részt az idei Vöröskereszt táborban Magyarkanizsán a Tisza-parton, ahol első alkalommal a kishegyesi szervezet fiataljai is bekapcsolódtak. Az ötnapos tábor ideje alatt a gyerekek játék és szórakozás közben ismerkedhetnek meg a Vöröskereszt szerteágazó munkájával.

A táborozók közül már sokan visszatérő vendégek, mindig örömmel jönnek Magyarkanizsára, hiszen egy felejthetetlen hetet tölthetnek el itt, úgy hogy közben a Vöröskereszt munkájával is megismerkednek. Fontányi Andor, a Vöröskereszt kishegyesi szervezetének titkára elmondta, hogy a helyi szervezet tagjai már az előző években is ellátogattak egy-egy napra a Tisza-parti táborba, de most vettek először részt rajta, 30 gyerekkel érkeztek.

- A két szervezet közötti együttműködést kitűnőnek osztályoznám. Most először valósult meg az, hogy nemcsak látogatóként tértünk be a magyarkanizsai táborba, hanem társszervezők vagyunk, úgyhogy ez hatalmas előrelépés az együttműködésben, nem beszélve arról, hogy mekkora élményt tudunk nyújtani a mi községünk területén élő gyerekeknek.

Cseszkó Mónika, a magyarkanizsai Vöröskereszt helyi szervezetének tikára elmondta, hogy a tábor elsődleges célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek azzal, hogy hogyan tudnak önkéntesként bekapcsolódni a szervezet munkájába.

- Mind az 50 gyerek egy 12 órás elsősegélynyújtó tanfolyamon fog részt venni. Vizimentők is érkeznek hozzánk még a mai nap folyamán, hogy a gyerekek ismertetőt kapjanak, hogy itt, a Tisza mellett vagy egyáltalán a strandokon a víz mellett hogyan kell viselkedni, a medencében is fürödni fogunk, valamint katasztrófavédelemről is hallani fognak.

A tábor péntekig tart és a mindennapokból a szórakozás és a játékok sem hiányoznak majd.

Korom Sarolta
Az egyetemisták arra szólították fel a polgárokat, hogy hagyják figyelmen kívül a Szerb Haladó Párt péntekre meghirdetett újvidéki választási rendezvényét. Mint közölték, küzdelmüket az igazságra, az érvekre és az erőszakmentességre alapozzák. „Ne reagáljunk, ne gyülekezzünk, és ne tulajdonítsunk...
2026. OKTÓBER 15.
[ 11:14 ]
Átadták a második magyar listát a november 8-i szerbiai nemzeti tanácsi választásokra: a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) szerdán nyújtotta be jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:45 ]
A Szerb Radikális Párt hivatalos felhívást tett közzé, amelyben pénteki, újvidéki nagygyűlésre szólítja fel tagjait és támogatóit. A párt arra kérte valamennyi tagját és szimpatizánsát, valamint „minden szerb hazafit”, hogy október 16-án, pénteken gyűljenek össze a Szabadság téren, és tömeges részvételükkel...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó