Vajdaság
Hatalmas túljelentkezés a szabadkai energiahatékonysági pályázaton
Betűméret:             

Háromszor annyian pályáztak, mint ahányan végül majd támogatást kaphatnak Szabadkán az energiahatékonysági pályázaton. Egyelőre csak az előzetes ranglista készült el, miszerint összesen 644 pályázat érkezett be. Nemteljes dokumentáció vagy késés miatt 80 pályázatot elutasítottak, s összesen 564-et pontoztak és rangsoroltak.

Az 564 közül 204 pályázatot javasoltak támogatásra a rendelkezésre álló források alapján. Az első helyen álló pályázónak 98,5 pontja van, a 204. helyen állónak pedig 74 pontja.

Az energiahatékonysági pályázatra összesen 24 millió dinárt biztosítottak. A pályázók legfeljebb a költségeik felét kaphatják meg támogatásként azzal, hogy drágább beruházások esetén maximálva van a felső összeg, amit a nyertesek megkaphatnak.

Azok, akik az előzetes ranglista szerint nem nyertek, 8 napon belül fellebbezhetnek. A bizottság ezt követően helyszíni ellenőrzéseket végez, hogy megvizsgálja a pályázatban írtak valóságtartalmát. Ezt egy újabb fellebbezési időszak követ, s csak azután teszik közzé a végleges támogatási listát. A szerződéseket várhatóan október második felében írják alá a nyertesekkel.

Az előzetes lista a http://subotica.rs/index/page/lg/cp/id/15164 címen érhető el.

N. E.
Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó